Gyász
Elhunyt Salgótarján polgármestere
Rövid, súlyos betegség után vasárnap meghalt Dóra Ottó, Salgótarján polgármestere.
2015.11.30 04:25MTIA szocialista politikust 2014 októberében a DK-Együtt-MSZP-Tarjáni Városlakó Egyesület támogatásával választották meg Salgótarján megyei jogú város polgármesterévé. Korábban, 2006 őszétől a salgótarjáni önkormányzat MSZP-frakcióvezetőjeként dolgozott, 2002 és 2006 között a Nógrád Megyei Önkormányzat elnöke volt.
A városháza a közleményben úgy fogalmazott: Dóra Ottó egész életét és munkásságát szeretett városának, Salgótarján fejlődésének és Salgótarján lakosságának szentelte. Mindenki polgármestere szeretett volna lenni. Az elkezdett munka befejezésében csak a betegség gátolhatta meg.
Dóra Ottót Salgótarján önkormányzata saját halottjának tekinti. Temetéséről később intézkednek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:11 Négymillió autót hív vissza a Volkswagen - menet közben is elmehet a kormányzás
- 6:10 Elfogyhat a víz a Budaörsi Állatmenhelyen - sürgősen segítséget kérnek
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


