IQ
Péterfia Judit és Bán Róbert lett az ország legintelligensebb diákja
Péterfia Judit, a budapesti Corvinus Egyetem kereskedelem-marketing szakos hallgatója és Bán Róbert, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) informatikus hallgatója nyerte meg a Nagy Diák IQ teszt döntőjét.
2015.11.26 22:30MTIAz abszolút győztes Péterfia Judit 15 perc 26 másodperc alatt, míg Bán Róbert 19 perc 30 másodperc alatt oldotta meg a feladatokat.
A háromfordulós vetélkedő első, online, adaptív tesztjét több mint 21 ezren töltötték ki az interneten. A feladatlapon, amelyet a Mensa HungarIQa kifejezetten a 17-24 éves korosztály számára fejlesztett ki, a résztvevőknek a továbbjutáshoz legalább 125 pontot kellett elérniük. Ezt 3400 fiatalnak sikerült teljesítenie, így ők kaptak meghívást a budapesti középdöntőbe.
A meghívottak közül 804-en tudtak részt venni az eseményen, a döntőbe végül 372 olyan középiskolás és egyetemista jutott tovább, akik minimum 135-ös IQ-val rendelkeztek, így az emberiség legintelligensebb két százalékához tartoznak.
Az első Nagy Diák IQ-teszt versenyen 2013-ban Tóth Emese, a budapesti Semmelweis Egyetem elsőéves orvostanhallgatója és a soproni Kóczán Gergely, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) harmadéves építészmérnök hallgatója diadalmaskodott, a tavalyi megmérettetésen pedig a pápai Erdős Szilvia, a BME elsőéves mérnök-informatikus, valamint a szentendrei Dankovics Attila, az ELTE elméleti matematikus és programkezelő informatikus hallgatója nyert.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


