Gyász
Elhunyt Krasznay Béla, a Recski Szövetség Egyesület elnöke
A Nemzeti Örökség Intézete azt írta: halálával a politikai elítéltek közössége kiemelkedő szereplőjét veszítette el.
2015.11.18 20:52MTIÉletének 93. évében szerdán elhunyt Krasznay Béla, a Recski Szövetség Egyesület országos elnöke - tájékoztatta a Nemzeti Örökség Intézete és a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság az MTI-t.
Az intézet felidézte: Krasznay Béla tüzér hadnagyként végzett a Ludovikán, a második világháború alatt tíz hónapot töltött hadműveleti területeken, majd másfél évet hadifogságban. Egyetemistaként csatlakozott egy antikommunista ellenállási csoport katonai szárnyához, letartóztatták és internálták. 1950 nyarán Recskre szállították. Szabadulása után Kistarcsára került, a Gyűjtőfogházat 1955 szeptemberében hagyhatta el. A kőbányai fésűsfonó festőüzemében helyezkedett el és egészen 1968-ig csak fizikai munkát végezhetett.
Többedmagával 1988-ban megalapította a Recski Szövetséget, melynek országos elnöke lett.
A Nemzeti Örökség Intézete azt írta: halálával a politikai elítéltek közössége kiemelkedő szereplőjét veszítette el.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


