Programajánló
Hétvégén rendezik a háromnapos tihanyi Garda Fesztivált
A hétvégi fesztiválon hagyományos eszközökkel halásznak majd, halászladikból, 250-280 méteres halászhálóval, a hálót pedig kézi erővel húzzák majd be a halászlegények.
2015.11.12 06:30MTIA balatoni gardahalászat több évszázados hagyományát eleveníti fel a pénteken kezdődő, háromnapos XIV. tihanyi Garda Fesztivál, amely a gasztronómiai programokon kívül zenei és kulturális élményt is tartogat a látogatóknak - tájékoztatta kedden az MTI-t a tihanyi Németh László Művelődési Ház igazgatója.
Mint Rózsa Éva felidézte, ősszel, amikor már hideg a Balaton vize, a garda közel a felszínhez, rajokban úszik. A hagyományos gardahalászaton a halászok csónakokból figyelték a halakat egy "hegyen járó ember" pedig különféle jelekkel irányította őket a dombról.
A fesztivált a tihanyi önkormányzattal és a Vinitores Tychonienses Borrenddel közösen szervező Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója, Szári Zsolt az MTI-nek elmondta, hogy bár 2013 óta tilos a balatoni halászat, Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a fesztivál idejére egyszeri alkalommal engedélyezte a látványhalászatot.
A hétvégi fesztiválon hagyományos eszközökkel halásznak majd, halászladikból, 250-280 méteres halászhálóval, a hálót pedig kézi erővel húzzák majd be a halászlegények - fűzte hozzá Szári Zsolt, megjegyezve, hogy mindez persze csak kedvező időjárási feltételek mellett lehetséges.
Rózsa Éva elmondta, hogy a fesztivál pénteken délután a szőlőmunkást ábrázoló szobor leleplezésével kezdődik, melyet a 15 éve megalakult Vinitores Tychonienses Borrend avat fel, majd a Pro Tihany-díj átadását követően Kozma Imre balatonfüredi festőművész munkáiból nyílik kiállítás a Németh László Művelődési Házban.
A rendezvény második napján nosztalgia sétahajózást szerveznek a Balaton legmélyebb pontjához, a tihanyi kúthoz, ahol a garda ősz végi vermelőhelyét lehet megnézni. Erre a napra tervezik a halászatot is, a "zsákmányt" a hajóállomáson fogadják majd a fesztivál résztvevői. Rózsa Éva hozzáfűzte, hogy a halat és az újbort a Bencés Apátságban Korzenszky Richárd OSB perjel áldja majd meg.
Szombaton délelőtt geotúra indul az egykori vulkánok és hévforrások világába, a legkisebbeket pedig mese és népi játékok várják. Délután a Visszhang dombon megkezdődik a gardasütés, majd zenei programok közül válogathatnak a látogatók: fellép mások mellett Péter Szabó Szilvia és Vastag Tamás énekes - részletezte a művelődési ház vezetője.
Vasárnap reggel kezdődik a halászléfőző-verseny a Visszhang dombon, délután pedig ismét a zenéjé lesz a főszerep: a Tihanyi Musical Stúdió például táncdalokkal és filmzenei örökzöldekkel szórakoztatja a közönséget.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:21 Könyvet írt a nő, akit elraboltak, megerőszakoltak, kibeleztek és félig levágták a fejét
- 16:19 Engedélyezték egy agresszív farkas kilövését a kelet-hollandiai Gelderlandban
- 14:42 Szijjártó - Magyarország kiutasított két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet
- 12:13 Felmérés: csaknem tíz százalékpontos George Simion előnye Nicusor Dannal szemben
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 8:54 Észak-Korea nukleáris válaszcsapást szimulált - Kim Dzsongun személyesen felügyelte a gyakorlatot
- 6:53 Trump új adóemelést javasol a leggazdagabb amerikaiakra
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06