Programajánló
Három év felújítás után újra megnyílik a párizsi Rodin Múzeum
Három évig tartó teljes körű felújítás után csütörtökön újra megnyitja kapuit a párizsi Rodin Múzeum. A 16 millió euróba (öt milliárd forintba) kerülő munkálatok költségének felét a múzeum önerőből teremtette elő.
2015.11.10 04:30MTIA megrepedezett tetőszerkezettől és falaktól a vezetékhálózaton át a padlóig az elmúlt három évben teljesen megújult a XVIII. századi Hotel Biron, amelyet Rainer Maria Rilke költő tanácsára vett birtokba 1908-ban Auguste Rodin (1840-1917).
A francia szobrász, aki alkotásai bemutatóhelyének használta az Invalidusok és az Eiffel-torony közelében található kétszintes palotát, egész életében egy saját, állandó múzeum kialakításáról álmodott. Ezért halála után minden művét a francia államra hagyta, amely kívánságának megfelelően 1919-ben a szobrász legfőbb műveit bemutató múzeummá alakítottá át a palotát.
Az évente 700 ezer látogatót - 80 százalékban külföldit - fogadó épület renoválását követően a 18 teremben kiállított közel hatszáz alkotást a korábbiaktól teljesen eltérő, új koncepció szerint mutatja be a múzeum.
"A szobrok és a látogató közti közvetlen kapcsolat megtalálása volt a cél, a palotát körülölelő park hangulatának bevonásával" - hangsúlyozta a sajtóbemutatón Catherine Chevillot igazgató.
A parkban vannak kiállítva Rodin olyan híres alkotásai, mint a Gondolkodó, a Pokol kapuja vagy a Calais-i polgárok.
A termeket Rodin korának megfelelően állították helyre, a zöldesszürkére festett falak és a faborítás előtt valamennyi szobor a természetes fényt idéző megvilágítást kapott, amely napszakonként, illetve az időjárás fényeinek megfelelően egy számítógépes programmal módosítható. A szándékosan kevés felirat franciául, angolul és spanyolul szűkszavúan tájékoztat, mert az igazgatónő szerint egy múzeumban nem az olvasásra, hanem a művek szemlélésére kell a hangsúlyt helyezni.
A művek kronologikus és azon belül tematikus bemutatása több meglepetéssel is szolgál. Az eddig a raktárban porosodó gipszváltozatok kiállításával a szobrok megszületésének történetét illusztrálja a múzeum, amely külön részt szentel a grafikai és fotógyűjteménynek. Egy különterem pedig korabeli fotók segítségével mutatja be, hogyan élt Rodin az épületben. Azokat a festményeket (Van Gogh, Edward Munch, Eugene Carriere, Monet) és antik műtárgyakat is láthatják a látogatók, amelyek a szobrász hatalmas magángyűjteményét képezték.
A felújítás költségének 49 százalékát a francia kulturális minisztérium finanszírozta, 51 százalékát pedig önerőből teremtette elő a múzeum. A Cantor Alapítvány - amely az 1950-es évek óta támogatja a gyűjteményt - 1,8 millió euróval járult hozzá a szobrok új állványzatainak kialakításához. A mecenatúrát végző alapítvány egyébként eddig 750 Rodin-művet vásárolt a 34 ezer darabból álló párizsi gyűjteménytől más múzeumok számára. Rodin ugyanis nem csak a műveit, hanem a szerzői jogait is a francia államra hagyta. És miután minden műnek 12 engedélyezett példánya létezik, a múzeum ezek eladásából évente 3-6 millió euró bevételre tesz szert.
"Jelentős tartalékot hoztunk létre, de ezt tovább kell növelnünk a park felújítására, amely 10 millió euróba fog kerülni, valamint a Párizs közeli Meudonban található másik Rodin Múzeum renoválására, amely szintén 10 millió euró lesz" - mondta az igazgatónő.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


