Ritka gyenge volt a kínálat
Megbuktak a friss premierfilmek Amerikában
Olyan gyenge volt a múltheti premierkínálat az észak-amerikai mozikban, hogy az első háromban korábban bemutatott produkciók végeztek.
2015.10.26 22:30MTIA Mentőexpedíciónak sikerült visszatornásznia magát az élre, és csak a negyedik helyen futott be egy újdonság, Az utolsó boszorkányvadász.
A negyedik hetében lévő Mentőexpedíciónak, a Marson játszódó sci-finek elég volt 15,9 millió dolláros bevétel, hogy visszakapaszkodjon az első helyre, amelyről a Goosebumps (Libabőr) című horrorkomédia szorította le a másodikra a múlt héten. A Goosebumps 15,5 millió dolláros bevétellel a második lett, harmadik helyen pedig Steven Spielberg hidegháborús thrillere, A kémek hídja végzett 11 millió dollárral.
A premierfilmek közül Az utolsó boszorkányvadász című akciómozi Vin Diesellel a főszerepben csak 10,8 millió dollárt volt képes kitermelni az észak-amerikai filmszínházakban, holott előállítása állítólag 70 millióba került.
A hétvége nagy bukásai közül azonban a legnagyobb figyelem a Jem and the Holograms című játékfilmre irányul, amelyre mindössze 1,3 millió dollár értékben váltottak jegyet, és ezzel az egyik legnagyobb bukás lett a nagy stúdiók történetében, a 2000-nél több teremben vetített filmek sorában.
Szakértők szerint a mai tizenéveseket szemlátomást nem hozza lázba egy olyan animációs sorozat alapján készült film, amely az 1980-as években volt népszerű, egy olyan korban, amikor ők még meg sem születtek. Némi vigaszt jelent, hogy a produkcióra mindössze 5 millió dollárt költöttek.
A Bill Murray-féle Rock the Kasbah jobban szerepelt a pénztáraknál, a vígjátékra 1,5 millió dollárért adtak el jegyet, de a film gyártása is háromszor annyiba került, mint a Jem and the Hologramsé.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


