Október 29-30.
Két duettel mutatkozik be Budapesten Antony Hamilton ausztrál koreográfus
Sötétségre és robotzajra épülő duettjeivel érkezik a Trafó Kortárs Művészetek Házába Antony Hamilton ausztrál koreográfus, akinek produkcióit október 29-én és 30-án nézhetik meg az érdeklődők az intézmény 200% tánc sorozatában.
2015.10.25 02:30MTIA Black Project 1 című előadásban a sötétség dominál. A táncosok - mindkettő furcsa hibrid, se nem gép, se nem ember - fekete térben, feketére festve végeznek apró, repetitív mozgásokat a Mika Vainio-féle minimál technóra - olvasható a Trafó által az MTI-hez eljuttatott ismertetőben.
A táncosok fluoreszkáló ezüstfestékkel graffitiznek, háromdimenziós rajzokat festve maguk köré és a testükre. A közönség megbabonázása mellett a produkció el is gondolkodtat: a feketeségtől ugyanis láthatóbbá válnak a dolgok, mint valaha. Az előadás elnyerte az Ausztráliában nagynevű Helpmann-díjat.
A MEETING olyan koreografikus hanginstalláció, amelyben apró metronómhatású hangszerek - kis egérfogók - alakítják a teret és diktálják a mozgás ütemét. Az előadásban a két táncos 64 kis robot alkotta körben áll, minden mozdulatot meditatív lüktetéssel végez, és, ahogy elmozdulnak az ütőhangszerek, úgy formálódik az előadók körüli tér is.
Ebben a darabban Hamilton kényszeres mozgásokkal teli koreográfiája párosul alkotótársa, Alisdair Macindoe megszállott hangszerkészítési igényével. Macindoe nemcsak táncos és hangszerkészítő, hanem zenész is: mind előadói, mind zenei területen kitüntették már a rangos Green Room-díjjal.
Hamilton és Macindoe táncosként kezdtek az ausztrál Chunky Move és a Lucy Guerin Inc társulatoknál, majd Hamilton önálló munkába kezdett és ma már saját koreográfiáiban bontakoztatja ki kreativitását, kiegészülve Macindoe hangszertervezői és zenei közreműködésével.
A ma már az egyik legjelentősebb ausztrál koreográfuskánt ünnepelt Hamilton, akit a Trafónak négy év után sikerült elhívnia, az érzékeket és az intellektust megmozgató előadásaival járja a világot: Melbournetől Lyonon át egészen Berlinig.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


