Informatika
Online nemzeti helynévtárat mutattak be Budapesten
A nyelvi jelek, így a magyar nemzeti nyelv életben tartása is csak korszerű forráskutatással, valamint az eredmények könnyen hozzáférhető, egyszerre digitális és papíralapú rögzítésével lehetséges.
2015.10.20 19:54MTI
manysi.hu
Bemutatták a Magyar Nyelvstratégiai Intézet (MANySI) támogatásával megvalósult Magyar Nemzeti Helynévtár elnevezésű online adatbázist kedden este Budapesten.
Az intézet igazgatója, Bencze Lóránt köszöntőjében elmondta: a nyelvi jelek, így a magyar nemzeti nyelv életben tartása is csak korszerű forráskutatással, valamint az eredmények könnyen hozzáférhető, egyszerre digitális és papíralapú rögzítésével lehetséges.
Mint fogalmazott, a Magyar Nyelvstratégiai Intézet azzal a céllal jött létre, hogy tudományosan alátámasztott tanácsadásával elérje a kormánynál és az Országgyűlésnél ezen munkálatok támogatását.
A Magyar Nemzeti Helynévtárat Tóth Valéria, a Debreceni Egyetem docense ismertette, aki hangsúlyozta, hogy egy olyan folyamatosan bővülő, valamint kutatók és laikusok számára is használható adatbank létrehozása volt a cél, amely képes lehet az összes magyar helynév, valamint minden kapcsolódó adat befogadására és kezelésére.
Az adatbázis két részre tagolódik, a forrásanyagokat is felsorakoztató névarchívumra és a jelenleg mintegy 270 ezer térinformatikai adatokkal összekötött helynevet tartalmazó digitális helynévtárra - mondta el a szakember, aki kitért arra is, hogy az online adatbázis lehetőséget ad az 1960-as és 1970-es évek gyűjtéseikor felhalmozott, jórészt kihasználatlan adatok feldolgozására is.
Tóth Valéria rendkívül fontosnak nevezte azt, hogy a gyűjtőmunka immáron Kárpát-medencei léptékben folytatódjon. "A Kárpát-medencei magyarság alapvető érdeke egy teljes nemzeti helynévtár elkészítése" - fűzte hozzá.
Hoffmann István, a Debreceni Egyetem Magyar Nyelvtudományi Tanszékének vezetője arról beszélt, hogy különösen sürgetővé teszi a nyelvészeti gyűjtőmunka határon túlra való kiterjesztését a magyar nyelv sok helyen tapasztalható gyors visszaszorulása.
"Tisztában kell azonban lenni azzal, hogy a magyar nyelvterület teljes helynévanyagának a feltárása a szakemberek összefogása és az anyagi feltételek megléte esetén is évtizedes munkával érhető csak el" - hangsúlyozta.
A helynévtárak számos szempontból lehetnek fontosak a tudomány szemszögéből, többek között a történészek következhetnek a vonatkozó adatokból egy-egy terület etnikai, településtörténeti és népességtörténeti viszonyaira is - mondta el előadásában Kiss Jenő akadémikus.
Prószéky Gábor, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára a rendezvényen a helynevek és a digitális kultúra kapcsolatáról beszélt, kiemelve, hogy a helynevek kezelése jelenleg még komoly problémát okoz a számítógépeknek, azonban ezen a jövőben segíthet a Magyar Nemzeti Helynévtárhoz hasonló digitális adatbázisok építése.
Az eseményen bemutatták a Hajdú-Bihar megye helynevei sorozat első kötetét is, amely a hajdúböszörményi és a hajdúhadházi járások helynévanyagát tartalmazza, a kötetet a szerkesztő, Bába Barbara nyelvész ismertette.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


