Pillanatok alatt sorok alakultak ki
Utcai versenyzongorákon játszhatnak a madridiak
Versenyzongorákat helyezett ki egy napra egy alapítvány a spanyol főváros nyolc forgalmas pontján szerdán azért, hogy bárki leülhessen és játszhasson rajtuk.
2015.10.14 18:31MTIA zongorákat délelőtt 11-kor vehették birtokba az érdeklődők, és pillanatok alatt sorok alakultak ki, annyian akarták kipróbálni a szabadtéri koncert élményét, megmutatni tehetségüket vagy csak szórakozni egy kicsit. Volt, aki készült és kottát is hozott magával, és akadtak olyanok is, akik hatkezest játszottak fejből.
Az alkalmi művészekre rengetegen voltak kíváncsiak, az arra járók megálltak, hallgatták a zenét.
A kezdeményezés célja, hogy közelebb hozza a komolyzenét a közönséghez.
A köztéri zongorák a Fundación Jesús Serra és a Maria Canals nemzetközi zenei verseny szervezőinek együttműködésével kerültek ki egy napra Madrid utcáira.
Szeretnének hagyományt is teremteni, ezért már negyedik alkalommal szervezték meg az akciót.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:10 El-selejtező - Őrizetben két lengyel szurkoló, akik az FTC drukkereire támadtak
- 14:28 Orbán Anita: legalább 58 magyar állampolgárt kellett kimenekíteni a horvátországi erdőtűz miatt
- 12:26 Tarr Zoltán: átvilágítás indul a Nemzeti Színházban
- 10:24 Kapitány István miniszter leváltotta Láng Gézát, a Magyar Posta vezetőjét
- 8:15 Továbbra is súlyos erdőtűz pusztít a magyarok által közkedvelt üdülőparadicsom térségében
- 6:03 Csoda a tragédia után: előkerült az őzcsalád egyetlen túlélője
- 22:08 Lángok ostromolják Omist: házak égtek ki, ezreket kellett kimenekíteni
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


