Hortobágyi Nemzeti Park
Hazai és nemzetközi siker a kis lilikek állományának rendkívüli növekedése
A kis lilik skandináviai egyedei őszi és tavaszi vonulásuk során összesen akár 2-4 hónapot is tölthetnek Magyarországon.
2015.10.07 08:48MTI
Forrás: Youtube
Rekordszámú kis liliket, összesen 131 példányt regisztráltak a Hortobágyi Nemzeti Park (HNP) területén október első napjaiban. A szakemberek 25 éve nem mértek ekkora egyedszámot, a tavalyi évhez képest ez 160 százalékos állománynövekedést jelent közölte a HNP kommunikációs munkatársa.
Kánai Edina elmondta: a kis lilik Európa legveszélyeztetettebb vadlúdfaja, óriási siker, hogy idén szinte teljes létszámban eljutottak magyarországi őszi állomáshelyükre.
A kis lilik (Anser erythropus) világszinten csökkenő állományú - hazánkban fokozottan védett - lúdfaj, amelynek megóvása nemzetközileg is fontos természetvédelmi kérdés. A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) Vörös listája szerint sérülékeny státusú faj, az Európai Unión belül pedig kritikusan veszélyeztetettnek számít - ismertette a szakember.
A kis lilik európai populációját a 20. század elején még 10 ezer egyedre becsülték, amely az 1960-as évek óta erősen csökkenő trendet követve a 2000-es évekre mindössze 40-60 egyedre csökkent. A faj Európában kizárólag Norvégia északi területein költ. Leginkább az illegális lelövések, a természetes élőhelyek állapotromlása, vagy eltűnése, valamint a legkülönfélébb emberi eredetű zavarások veszélyeztetik. 2009 óta sikerült megállítani a csökkenést és a szakemberek újra enyhén emelkedő egyedszámokat regisztráltak - mondta Kánai Edina.
Hozzátette: a sikeres költést követő vonulás során ezek az apró termetű vadludak Norvégiából Finnországon és a Baltikumon át Magyarországra, (elsősorban a Hortobágyi Nemzeti Park területére és környezetébe) vonulnak, majd Görögország északkeleti régióiba repülnek telelni. Ha a költés sikertelen, egy jóval kockázatosabb és hosszabb útvonalon jutnak el délre Oroszországon és Közép-Ázsián át.
A faj védelmében kiemelt szerepet játszik hazánk, hiszen a kis lilik skandináviai egyedei őszi és tavaszi vonulásuk során összesen akár 2-4 hónapot is tölthetnek Magyarországon - fűzte hozzá.
Elmondta azt is, hogy jelenleg az Európai Bizottság és a norvég Directorate of Nature Management társfinanszírozásával EU LIFE+ projekt keretén belül folynak erőfeszítések a populáció védelme érdekében.
A 2015-ös nyár során a Birdlife Norway norvég civil szervezet szakemberei rekord fészkelési sikerről számoltak be, 1994 óta a legmagasabb egyedszámot regisztrálták a norvégiai Porsanger-fjord közelében. Jelentésük szerint 137 egyedre nőtt a populáció, köztük 74 fiatallal.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


