Siker!!!
Rendezői díjat kapott a Saul fia a háborús filmek fesztiválján
Nemes Jeles László nyerte el a legjobb rendezés díját a Saul fia című alkotásáért a háborús filmek fesztiválján a franciaországi Chalons-en-Champagne-ban.
2015.10.05 18:57MTI
Screenshot
Harmadik alkalommal rendezték meg szeptember 30. és október 4. között Franciaországban a War on Screen című rendezvényt, a világ legjelentősebb háborús tematikájú fesztiválját, amelyre nyolcvan háborús film kapott meghívást, közülük kilenc a versenyprogramban mutatkozhatott be.
A Roland Joffé brit-francia rendező által vezetett nemzetközi zsűri vasárnap este Nemes Jeles László első játékfilmjének, a Saul fiának ítélte a legjobb rendezés díját. A Röhrig Géza főszereplésével, a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával készült alkotás a májusi cannes-i filmfesztiválon megkapta a nagydíjat három további rangos elismeréssel együtt, köztük a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetségének (FIPRESCI) díját is. A filmet június 11. óta több mint 87 ezren látták Magyarországon.
A Saul fia első észak-amerikai fesztiválpremierjeit kiemelkedő siker övezte: Telluride-ban és Torontóban is a legjobb filmek közé választották a kritikusok. A nagy presztízsű New York-i filmfesztivál október 6-án tűzi műsorra Nemes Jeles László filmjét a Lincoln Centerben, emellett az alkotás látható lesz London, Hamburg, Gent és Luxemburg rangos seregszemléinek versenyprogramjában is. A Saul fia Magyarország hivatalos Oscar-nevezése a legjobb idegen nyelvű film kategóriában.
Az alkotást november 4-től vetítik a francia mozikban.
A szemle fődíját Dalibor Matanic horvát rendező Zvizdan című filmje érdemelte ki. Az alkotást jelölte Horvátország a legjobb idegen nyelvű film kategóriában az Oscar-díjra. A film eddig számos díjat nyert, köztük a zsűri díját a 68. cannes-i filmfesztivál Un Certain Regard (Egy bizonyos nézőpont) nevű szekciójában, továbbá az Artmozik Nemzetközi Szövetségének díját a 21. szarajevói filmfesztiválon és a pulai filmfesztivál fődíját.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


