Isten éltesse!
Gálával ünnepli Törőcsik Mari 80. születésnapját a Nemzeti Színház
Gálával és kiállítással ünnepli Törőcsik Mari Kossuth-díjas színművész 80. születésnapját november 23-án a Nemzeti Színház, az est megrendezésére Jordán Tamást kérte fel Vidnyánszky Attila, a teátrum főigazgatója.
2015.10.02 22:30MTITörőcsik Mari különleges előadással készült a születésnapjára. A nyáron megkezdte Az öreg és a tenger című produkció próbáit Anatolij Vasziljev rendezővel, ám orvosai tanácsára végül nem vállalta a novemberi bemutatót.
A színésznő ugyanakkor továbbra is játssza szerepeit a Nemzetiben, legközelebb október 24-én és 25-én lép színpadra Zsótér Sándor rendezésében, Henrik Ibsen Brand című darabjában.
Törőcsik Mari 80. születésnapjára a Nemzeti Színház kiállítást is rendez, amelyen olyan tárgyakat is szeretnének bemutatni, amelyeket a színésznőről őriznek tisztelői. A színház várja azok jelentkezését, akik fotókkal, jegyekkel, egyéb tárgyakkal rendelkeznek és ezeket ideiglenesen a kiállítás rendelkezésére bocsájtanák.
A felajánlásokat a torocsik80@nemzetiszinhaz.hu e-mail címen fogadják. Azoknak, akik a kiállítás időtartamára felajánlják személyes emléktárgyukat a művészről, különleges ajándékkal kedveskedik a Nemzeti Színház.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


