Helsinki, Tel-Aviv
Nemzetközi fesztiválokon vetítik a Liza, a rókatündért
Ujj Mészáros Károly Liza, a rókatündér című filmjét Helsinki, Tel-Aviv, a texasi Austin, Kolozsvár, Bécs, Luxemburg, Brassó és Koppenhága filmfesztiváljain vetítik számos sikeres nemzetközi fesztiválszereplés után.
2015.09.19 06:30MTIUjj Mészáros Károly első mozifilmje is műsoron lesz a finn főváros nemzetközi filmünnepén a hétvégén. Az idén 28. alkalommal megrendezendő Szerelem és Anarchia című helsinki filmfesztivál Finnország elsőszámú nemzetközi seregszemléje, mely minden októberben felvonultatja a világ filmtermésének javát. Helsinkit követően több finn városban is látható lesz az idei filmválogatás.
A Liza, a rókatündér szeptember végén bemutatkozik a tel-avivi Icon című összművészeti fesztiválon, majd a texasi Austin fantasztikus filmeknek szentelt seregszemléjén.
Kolozsvárott a Filmtettfeszt, Bécsben a régió filmjeit felvonultató Let's CEE fesztivál mutatja be október elején Ujj Mészáros Károly filmjét, majd Brassóban a Drakula filmfesztivál, Luxemburgban a CinÉast és a mexikói Pueblában tartandó Morbido filmfesztivál versenyprogramjában is indul.
A Magyar Filmunió közleménye kitér arra is, hogy a film október közepén a Tomy Tani japán slágerénekest alakító dán főszereplő, David Sakurai hazájában is bemutatkozik: a dán filmintézet közép-európai filmeket bemutató East by Southeast elnevezésű seregszemléjén tartják a premiert Koppenhágában - a kísérőfilm Bucsi Réka animációs filmje, a Symphony no.42 lesz.
A Liza, a rókatündért korábban Portugália, Belgium, Hollandia, Spanyolország, Brazília, Amerika és Szerbia rangos filmfesztiváljain vetítették és több nemzetközi díjat is kapott.
A Balsai Móni főszereplésével készült produkció a Magyar Nemzeti Filmalap 220,36 millió forintos gyártási támogatásával forgott a Filmteam produkciójában, producere Major István. Eddig több mint 120 ezren váltottak rá jegyet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06