Programajánló
Ütős hangszerek fesztiválja jövő szeptemberben Velencén
Első alkalommal rendezik meg jövő szeptemberben a Velencei-tavi Ütős Fesztivált a Velence Korzó területén. A hiánypótló rendezvény célja az ütős hangszerek és együttesek bemutatása.
2015.09.13 20:30MTIAz esemény előtt egy évvel megtartott bemutatkozó sajtótájékoztatón Pethes Adrienn főszervező elmondta, hogy a korábbi években több ütős rendezvényt tartottak országszerte, de a tavalyi évben ezek eltűntek. Ezt a hiányt szeretnék pótolni a méltatlanul nélkülözött rendezvénytípussal, amelyet új köntösbe öltöztetnek és populáris programelemekkel egészítenek ki - tette hozzá.
Schleier Csaba, a szervező Kongató Egyesület elnöke elmondta, hogy az egyesület mögött az országosan is egyre ismertebb KongAttack áll, az együttes tagjai immár 15 éve zenélnek együtt. Emlékeztetett arra, hogy 2000 nyarán volt az első "fellépésük" az agárdi aluljáróban, és rövid idő alatt annyira népszerűek lettek, hogy ma már színpadi koncerteken lépnek fel és a környékbeli ifjúság zenei nevelésében is tevékenyen részt vesznek. Ez a fejlődési folyamat, illetve a közönség részéről fellépő igény együttesen vezettek ahhoz, hogy létrehozzák ezt a fesztivált - fűzte hozzá.
Horváth Márk, az egyesület alelnöke hangsúlyozta, hogy a rendezvényen a közönség megismerkedhet a magyar mellett a közel-keleti, a görög, a japán, az afrikai, a spanyol és a balkáni ütős kultúrával is. A két nap során szeretnék összekapcsolni a sportot és a zenét, ennek megfelelően lesznek zumba és fitnesz órák élő kongazene kíséretében.
Ölvedi Gábor művészeti vezető közölte, hogy egy szakmailag is rendkívül igényes, de nem elsősorban a szakmának szánt rendezvényt szeretnének létrehozni, amely felvonultatja a hazai világzenei élet azon képviselőit, akiknek zenéjében az ütőhangszerek kiemelkedő, meghatározó szerepet kapnak.
Olyan ütőhangszerek is megszólalnak jövő szeptemberben Velencén, mint a konga és a dzsembé, amelyek a kubai és az afrikai zenéhez köthetőek, a tapan és a darbuka, amelyek a Balkánon és a közel-keleti népzenében használatosak, a cajon, amely Peruból indult világhódító útjára és a flamenco által lett népszerű, vagy a láncos def, amely a perzsa zenében tölt be fontos szerepet. Láthatók és hallhatók lesznek japán taiko dobok, illetve hagyományos afrikai ütőhangszerek is, mint a dun-dun, a kenkeni vagy a sangban. A magyar népzenét elsősorban a cimbalom fogja képviselni.
Három fellépő már biztosan ott lesz a fesztiválon: a japán Ataru, a nyugat-afrikai, de Magyarországon élő Ibrahim Fall és a Sanké Percussion Group, valamint a közel-keleti ütős zenét játszó Al Tabla Percussion Group is hallható lesz Velencén.
Kapcsolódó írások:
- A művészet és politika - Tudományos konferencia Zalaegerszegen
- Fennállásának 10. évfordulóját ünnepli a sepsiszentgyörgyi M Stúdió Mozgásszínház
- Megnyílt a Rákosi börtönei című kiállítás Zalaegerszegen
- A százéves erdei vasutat ünneplik a Gemencben
- CAFe Budapest: 40 helyszínen több mint 100 programot kínál a fesztivál
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 15:00 Trump - Azonnali tűzszünetben állapodott meg India és Pakisztán
- 14:00 Hozz magaddal lapátot! - Elképesztő összefogás zajlik a Parajdi sóbánya megmentéséért - videók
- 12:50 Nyílt utcán, forgalomban csapott le a TEK egy ukrán állampolgárra a kémügy miatt - videó
- 10:46 Pakisztán védelmi minisztere - Jelenleg nincs napirenden az atomeszközök bevetése India ellen
- 8:42 Pakisztán nagyszabású katonai műveletet indított India ellen
- 6:38 Feszül a helyzet: India rakétákat lőtt három pakisztáni légibázisra
- 18:21 Könyvet írt a nő, akit elraboltak, megerőszakoltak, kibeleztek és félig levágták a fejét
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06