Programajánló
Konferencia és vándorkiállítás a Rómer Flóris-emlékév programjai között
A régészeti és művészettörténeti szekcióra osztott egynapos konferencián magyar kutatók fognak előadni Rómer Flóris munkásságáról.
2015.09.09 04:30MTITudományos konferencia és vándorkiállítás is szerepel a Rómer Flóris-emlékév programjai között - jelentette be Visy Zsolt, az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság Kulturális Szakbizottságának elnöke hétfő délután Budapesten.
A magyar régészet és műemlékvédelem tudományos művelésének kétszáz éve született megalapozójának és első nemzetközi hírű művelőjének emléket állító programsorozat részeként október 7-én tartanak tudományos tanácskozást a Magyar Nemzeti Múzeum dísztermében.
A régészeti és művészettörténeti szekcióra osztott egynapos konferencián magyar kutatók fognak előadni Rómer Flóris munkásságáról, így többek között a magyar tudományosság intézményesülésében betöltött kiemelkedő szerepéről és az általa szervezett első magyarországi nemzetközi ősrégészeti konferenciáról is. A tanácskozás anyagából a tervek szerint egy konferenciakötet is készül.
A konferencia mellett a programsorozat részeként a győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeumnak az emlékévre elkészült Szóval, tettel című vándorkiállítása a magyarországi helyszínek - többek között Biharkeresztes és Budapest - mellett angol nyelvű változatban el fog jutni december elején az UNESCO párizsi székházába is, ahol a szintén idén ünnepelt Semmelweis Ignácra emlékező tárlattal együtt lesz látható - emelte ki Visy Zsolt.
Az eseményen bemutatták Valter Ilona régész - többek között a magyarországi ciszterci kolostorok szakértőjének - Rómer Flórisról szóló új, ismeretterjesztő kiadványát, amelyet Tomka Gábor, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgató-helyettese méltatott.
Mint fogalmazott, a gazdagon illusztrált, komoly bibliográfiával ellátott, olvasmányosan íródott kiadvány segítségével megismerhető, hogyan vált a német anyanyelvű pozsonyi polgár fia a később Magyarországon számos tudományágat meghonosító tudós szerzetessé, és a szabadságharcért várfogságot is vállaló, szabadulása után bilincseit megvásárló magyar hazafivá.
"Fordulatokban gazdag, kalandregénybe illő történet" - jellemezte Tomka Gábor Rómer Flóris életét.
A főigazgató-helyettes emellett hangsúlyozta azt is, hogy Rómer Flóris munkássága jól példázza, miért fontos a régészetben a különböző humán- és természettudományok találkozása.
"Rómer eredetileg természettudós volt, és talán a természettudományos indíttatású induktív megközelítés segítette abban, hogy mentes maradjon a régészettudományba gyakran beszűrődő történeti prekoncepcióktól" - fogalmazott, méltatva a 19. századi kutató maradandó eredményeket hozó tudományszervező munkásságát is.
A Rómer Flóris élete és munkássága (1815-1889) című kötet kereskedelmi forgalomba nem kerül, a kiadványt különböző kulturális intézmények, múzeumok könyvtáraiban lehet majd elérni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


