Programajánló
Idén is lesz verklifesztivál Keszthelyen
Csaknem félszáz kíntornás és zenegépe érkezik a hétvégén Keszthelyre, ahol a Fő téren és a sétálóutcában harmadszor rendeznek nemzetközi verklifesztivált.
2015.09.06 22:28MTIA Keszthelyi Turisztikai Egyesület, a Keszthely Térségi Vállalkozói Klub, valamint a Balatoni Borbarát Hölgyek Egyesületének közös rendezvényén idén csaknem 50 verklis és több mint 40 hangszer látható és hallható, köztük doboznyi és termetes szekrényméretű zenegép. A szombati és vasárnapi programok helyszíne ezúttal is a Fő tér és a sétálóutca, ahol több helyen játszanak majd a kíntornások ritka zeneszerszámaikon - mondta el az MTI-nek csütörtökön Bubla Zoltán, a Keszthelyi Turisztikai Egyesület elnöke.
Emlékeztetett arra is, hogy a fesztivál kezdeményezője a svájci, de néhány éve már Gyenesdiáson élő Hansjörg Surber, aki Keszthelyen jó pár éve zeneautomata- és fonográfmúzeumot is működtet.
A magyarok mellett többségében német, osztrák, svájci és francia verklisek jelezték részvételüket, de idén Szlovéniából is jelentkezett egy kíntornás. A mechanikus zenegépeken kívül helyi és környékbeli néptáncosok, továbbá a Váci Szimfonikus Zenekar fellépése is színesíti a kétnapos rendezvényt, amelyhez helyi termékek vására is kapcsolódik - tette hozzá Bubla Zoltán.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:00 Washington légicsapást mért Iránra - amit eddig tudni lehet
- 12:52 Irán nemzetközi jogsértéssel vádolja az Egyesült Államokat
- 10:50 Netanjahu üdvözölte az Egyesült Államok iráni légicsapásait: Történelmi fordulópont
- 8:02 Az amerikai légierő sikeres csapást mért Iránra
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06