Programajánló
A Saragossa Band zárja a nyarat Győrben
Szombaton délután a Loyolai Szent Ignác-templomban az Európai Borlovagrend Győri legátusának kilenc borlovagja tesz esküt.
2015.08.12 05:30MTIA német Saragossa Band zárja a Négy Évszak Fesztivál nyári programjait Győrben: az 1977-ben alakult, karibi zenét játszó együttes augusztus 29-én este lép fel a Dunakapu téren - közölték a szervezők keddi sajtótájékoztatójukon Győrben.
Serfőzőné Tóth Andrea, a Győri Művészeti és Fesztiválközpont igazgatója elmondta, hogy a nyárzáró koncertet hetedik éve egészítik ki a győri bornapokkal, amelyet augusztus 27. és 30. között tartanak két helyszínen, a Széchenyi téren és a Dunakapu téren.
A programsorozat, amelyen összesen 14 hazai borvidék hatvan borászata kínálja majd borait, csütörtökön a borlovagok felvonulásával kezdődik, pénteken megválasztják a fesztivál borát, este 10 órától pedig megrendezik a borászok éjszakáját. E két utóbbi rendezvényt az Esterházy-palotában tartják - tette hozzá.
Szombaton délután a Loyolai Szent Ignác-templomban az Európai Borlovagrend Győri legátusának kilenc borlovagja tesz esküt.
Serfőzőné Tóth Andrea elmondta azt is, hogy a látogatók visszajelzései alapján a bornapokhoz kapcsolódó koncerteken a dzsesszzenéé lesz a főszerep, így mások mellett fellép a Grappa zenekar, a Pribojszki Mátyás Band, a Magyar Rhapsody Projekt és a Majsai Gábor Swing Stars.
A borkóstolás és a koncertek mellett a gyermekeknek vasárnap délelőtt Holnemvolt címmel Kárász Eszter és az Eszter-lánc mesezenekar ad koncertet, emellett a legkisebbek kipróbálhatják az úgynevezett dongaverdákat.
Domanyik Eszter, az önkormányzat városmarketing- és programszervezési főosztályának vezetője elmondta, hogy a koncerteket egymás után rendezik a Széchenyi téren és a Dunakapu téren, mindkét helyszínen kivetítőn követhetik nyomon a látogatók az eseményeket.
Hozzátette: a nyárzáró koncertet követően szombat este tűzijáték is lesz.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


