Programajánló
Tizennyolc ország szerepel az idei Summerfest programjában
Idén 18 ország, köztük Chile, Kolumbia és Tajvan is szerepel a XXII. Summerfest Nemzetközi Folklórfesztivál és Népművészeti Vásár programjában augusztus 12. és 22. között Százhalombattán.
2015.08.10 22:30MTISzigetvári József fesztiváligazgató az M1 aktuális csatorna szombati adásában felidézte, hogy az elmúlt több mint húsz évben öt kontinensről több mint száz ország képviselője látogatott el a rendezvényre. "Sok esetben már kihalófélben lévő népcsoportok, nemzeti kisebbségek, pindurka közösségek is elküldik képviselőiket. Tavaly például egy öttagú, a Titicaca-tó partjáról érkezett együttes is fellépett" - fejtette ki a fesztiváligazgató.
Kiemelte, hogy a fesztivál idén megkapta az Európa a Fesztiválokért, a Fesztiválok Európáért (Effe) minősítést az Európai Fesztivál Szövetségtől (EFA).
Az EFA-tól kapott minősítést elsősorban olyan fesztiválok érdemelhetik ki, amelyek programjában a szórakoztatás mellett az oktatás, tanítás is nagy szerepet kap. "Olyan, méltán ismert fesztiválokkal ülhetünk így egy asztalnál, mint a Salzburgi és a Bayreuthi Ünnepi Játékok" - fogalmazott Szigetvári József.
A Nemzetközi Néptáncfesztivált Szervezők Világszövetsége (CIOFF) védjegyét is elnyert Summerfest három Duna menti település, Százhalombatta, Tököl és Ráckeve összefogásával született 22 éve és Európa egyik legnagyobb folklórfesztiváljává nőtte ki magát az évek során.
A fesztivál részletes programja megtalálható a www.summerfestbatta.hu internetes oldalon.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


