Hamlet
Szigorú intézkedéseket hoztak Benedict Cumberbatch premierje előtt
A brit színházi világban szokatlanul szigorú jegykezelési intézkedéseket hozott a visszaélések elkerülésére a londoni Barbican a művészeti központ szerda esti Hamlet-premierje előtt, amelyben Benedict Cumberbatch játssza a főszerepet.
2015.08.05 16:32MTIAz elvárások óriásiak, a félretett olcsó jegyekért 20 órát álltak sorban a rajongók.
A nézőket felszólították, hogy a jegyátvételhez legyen náluk a személyigazolványuk, a bankkártya, amellyel a jegyet vették, valamint a tranzakcióról szóló visszaigazolás is. A színház közölte azt is, hogy ezeket az előadás végéig bármikor elkérhetik tőlük.
Az előadást tavaly nyáron jelentették be, és az elmúlt egy évben ez lett a brit sajtó szerint az egyik legtöbbször tárgyalt produkció. Mindezt úgy, hogy Londonban 17 év után hamarosan újra színpadra áll Nicole Kidman is, aki annak idején hatalmas sikert aratott a West Enden a Kék szoba című darabban.
A Hamletre a jegyeket már 2014 augusztusában elkezdték árusítani. A színház pártolói - a 105 fontos tagsági díj megfizetése után - elővételben válthattak belépőt. A 65 fontért árult jegyekből aztán percek alatt százezer kelt el, minden idők legsikeresebb produkciójává téve a darabot. Az interneten a bemutató előtt 1500 fontért árultak jegyet másodkézből. A Barbican minden előadásra félretesz 30 olcsó jegyet, amelyekhez 10 fontért lehet hozzájutni. A szerdai első előadás előtt 20 órát álltak sorban Cumberbatch rajongói.
Külföldön is nagy az érdeklődés, van olyan, aki kifejezetten a színész kedvéért utazik Londonba az Egyesült Államokból. A Wisconsin államban, bármelyik nagyvárostól legalább kétórányi autóútra élő Teri Peterson a The Guardian című brit lapnak elmondta, ez lesz az első alkalom, hogy külföldre utazik. "Fantasztikus színésznek tartom őt, és úgy éreztem nem szalaszthatom el az alkalmat, hogy Shakespeare-darabban láthatom" - fogalmazott a színházrajongó recepciós.
Kanadából, a Fülöp-szigetekről és Japánból is útra kelnek rajongók, van olyan, aki kétszer is megnézi az előadást.
A The Daily Telegraph a közelmúlt nagy Hamletjeit rangsorba szedve Simon Russell Beale 2000-es, Jonathan Pryce 1980-as, Mark Rylance 1988-as, Rory Kinnear 2010-es és Kenneth Branagh 1988-as alakítását emelte ki.
A Hamletet Lyndsey Turner rendezésében október 31-ig játssza a Barbican.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06