Programajánló lefújva
Tényleg elmarad a Balatonpark koncert és előadássorozata
Nem az érdeklődéssel volt baj, pénzügyi gondokkal sem küzdöttek...
2015.08.01 20:06MTIElmarad a Balatonpark elnevezésű koncert- és előadássorozat, amelyet Balatonfenyvesre hirdettek meg - közölte Barán Attila, a rendezvény főszervezője szombaton az MTI-vel.
A Balatonpark a tavalyi kezdet után idén másodszor kívánta felsorakoztatni a magyar zenei élet élvonalának képviselőit, valamint színházi előadásokat a balatoni főszezonban, ám az utolsó pillanatban törölték a programsorozatot. Az elővételben megvett bérletek, jegyek árát visszafizetik - mondta a főszervező.
Barán Attila tájékoztatása szerint az érdeklődés megfelelő volt, pénzügyi gondokkal sem küzdöttek, ő döntött úgy, hogy szervezési nehézségek miatt nem tartják meg a programsorozatot, mivel úgy látta, nem tudott volna minden jogszabályt betartani. Hozzátette, hogy jövőre szeretnék folytatni a Balatonpark tevékenységét, és a tavaly megtartott, illetve az idénre tervezetthez hasonló koncert- és előadássorozatot rendezni egy balatonfenyvesi helyszínen.
Az eredetileg csütörtökön kezdődő és augusztus 22-ig tervezett programsorozat első koncertjét (Edda) a rossz időjárás miatt először csak elhalasztották vasárnapra, mielőtt végleg törölték az összes, 12 estére meghirdetett rendezvényt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:00 Nagy Márton: Magyarországnak szüksége van a kínai kapcsolatokra
- 13:30 Cannes - Tiszteletbeli Arany Pálma-díjat kap Meryl Streep a fesztivál megnyitóján
- 12:58 Kétnapos koreai kulturális fesztivált rendeznek Budapesten
- 12:10 DK: azonnal le kell állítani az összes akkumulátorgyár építését Magyarországon!
- 11:57 Létrejött Magyarország harmadik UNESCO-tanszéke
- 10:56 Június 30-ig lehet pályázni az Európai Örökség címre
- 10:16 Ultrabalaton - Több mint 25 ezer résztvevő, rekordösszeg karitatív célokra
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06