Programajánló
Muzsikustábor és zenei fesztivál Balassagyarmaton
A Kárpát-medencéből, az Egyesült Államokból és Németországból is érkeznek 12-25 év közötti muzsikusok a Nógrád megyei városba a július 31-ig tartó táborba.
2015.07.21 02:30MTIA 29. Nemzetközi Muzsikustábort rendezik meg hétfőtől Balassagyarmaton, a kéthetes programon 80 hallgató vesz részt hat országból. Az idén 12 szakot hirdettek meg, a tanárok között lesz Tokody Ilona, Perényi Eszter és Banda Ádám is - tájékoztatta az MTI-t a szervező Rózsavölgyi Márk Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója.
Ember Csaba elmondta: a Kárpát-medencéből, az Egyesült Államokból és Németországból is érkeznek 12-25 év közötti muzsikusok a Nógrád megyei városba a július 31-ig tartó táborba.
A 29. Zene határok nélkül Nemzetközi Muzsikustábor, Verseny és Művészeti Fesztivál egyéni oktatásaira pályakezdő művészek éppúgy jelentkeznek, mint néhány éve zenét tanulók, a tábor tanárai a magyar zeneoktatás kiemelkedő személyiségei, valamint Európa főiskoláiról, neves zenekaraiból érkező vendégtanárok.
Zongora, ének, fuvola, klarinét, hegedű, hegedű-brácsa, gordonka, gordon, klasszikus szintetizátor, kamarazene, szimfonikus zenekar és kórus szakokat hirdettek meg az idei muzsikustáborban. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemről több tanár is érkezik Balassagyarmatra, Eckhardt Gábor (zongora), Keönch Boldizsár (ének), Perényi Eszter és Somogyi Péter (hegedű), és Banda Ádám (hegedű-brácsa). A Skóciában dolgozó Fenyő Gusztáv, a Cumbrae Summer Music vezetője zongorát és kamarazenét tanít ezekben a hetekben Balassagyarmaton.
Az oktatás mellett több helyszínen, 11 hangversenyen mutatkoznak be a muzsikustábor résztvevői. A nyitónapon az Ear együttes, másnap a tábor tanárainak hangversenyét rendezik meg, de egyéni hangszeres előadói verseny és kortárs magyar komolyzenei hangverseny is lesz a művészeti iskolában.
Július 25-én a Balassagyarmathoz közeli Mohorán, a Tolnay Klári Emlékházban adnak koncertet, vasárnap a város főterén, a Civitas Fortissima téri Zenepavilonban adnak kis éji zenét.
Július 29-én zenekari esttel kezdődik a program a gyarmati szabadtéri színapdon, felcsendül Vivaldi Négy évszak című művéből a Nyár. Viva Verdi címmel operarészletek is szerepelnek a műsorban, többek között Tokody Ilona (szoprán) és Muskát András (tenor) közreműködésével, Farkas Pál vezényletével. 30-án a művészeti iskolában rendezik meg a záró gálakoncertet, amelyen a muzsikustábor tanárai és hallgatói lépnek fel.
Az idei muzsikustábor megrendezését 3,5 millió forinttal támogatta a Nemzeti Kulturális Alap.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06