Cirkuszok éjszakája
Elefántok pancsoltak a Balatonban
A lellei Napfény strandon a Magyar Nemzeti Cirkusz négy afrikai elefántja mártózott meg a kora délután a a Cirkuszok éjszakája alkalmából.
2015.07.18 16:35MTI
Szombat este este rendezik Budapesten és öt vidéki helyszínen a Cirkuszok éjszakáját, amelyen a társulatok látványos előadásokkal és különleges attrakciókkal várják egész éjszaka a közönséget. A lellei Napfény strandon a Magyar Nemzeti Cirkusz négy afrikai elefántja már kora délután megmártózott.
A fővárosban a Hősök terén görkorcsolyás eseménnyel nyílik meg szombaton a Cirkuszok éjszakája. A Fővárosi Nagycirkusz művészei és a Magyar Görkorcsolya Szövetség versenyzői tartanak bemutatót a helyszínen, utána pedig a görkorcsolyával érkező közönséggel együtt rendeznek flashmobot.
A tervek szerint a megnyitó fő látványossága egy helikopterrel magasba emelt artista levegőszáma lesz, amelyre eddig csak egyszer volt példa; 1963. május 1-jén egy artista házaspár trapézszámát láthatták az érdeklődők a levegőben.
A Fővárosi Nagycirkuszban a megnyitó után a négy földrész művészeit felvonultató, Circussimo című műsor mellett többek között a Baross Imre Artistaképző növendékei és a Békéscsabai Jókai Színház táncosai várják az érdeklődőket, akik a cirkuszi produkciók mellett musical betétdalokat is hallhatnak Gubik Petra, Liszi Melinda, Gábor Anita, Harcsa Boglárka és Balázs Csongor előadásában.
Az utazó cirkuszok Zamárdiban, Balatonlellén, Révfülöpön, Balatonszéplakon és Debrecenben is várják a műfaj kedvelőit. A lellei Napfény strandon szombaton a Magyar Nemzeti Cirkusz négy afrikai elefántja mártózik majd meg a Balatonban kora délután, este pedig a társulat meglepetés fellépőkkel várja a vendégeket.
Az Eötvös Cirkusz Debrecenben a Legenda című előadással, színes programokkal és tűzijátékkal készül, Zamárdiban pedig a Richter Flórián Cirkusz jelentkezik bővített műsorral, 20 tagú fúvószenekarral, valamint két musical- és operettszínész vendéggel.
Siófok Balatonszéplak városrészében az Exit Cirkusz az idei évad műsorával, az 5 tonnás elefántot, Moslyt felvonultató Cirkusz az egész világ című produkcióval, a Magyar Légtornász Egyesület látványos show-jával, tűzzsonglőrökkel és meglepetésekkel várja az érdeklődőket, Révfülöpön pedig a Baross Imre Artistaképző Szakközépiskola és Szakiskola artistának tanuló végzős diákjai tartanak bemutatót.

Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06