Szovjetunióba hurcoltak emlékéve
A fiataloknak is meg kell ismerniük a Gulág történetét
A Szovjetunióba hurcoltak emlékéve azt is szolgálja, hogy a fiatalok megismerjék a kommunista diktatúra, a Gulág történetét - mondta Menczer Erzsébet, a Szovjetunióban Volt Magyar Politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezete (Szórakész) elnöke.
2015.07.16 00:36MTIMenczer Erzsébet kiemelte: több százezer magyar embert hurcoltak el a Szovjetunióba kényszermunkára vagy politikai fogolyként. Megérdemlik, hogy megemlékezzenek róluk, ez egyúttal az ország erkölcsi kötelessége - tette hozzá.
Az emlékmű és a Szovjetunióba hurcoltak emlékéve is azt szolgálja, hogy az elhurcoltak sorsa a mostani fiatalságban is tudatosuljon - mondta.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma kedden közölte az MTI-vel, hogy huszonötmillió forinttal támogatja a Gulág emlékbizottság a kommunizmus áldozatainak emlékére a kanadai fővárosban felállítandó emlékmű megépítését.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


