Népszerűek a dínók
Eddig 500 millió dollárt hoztak a Jurassic World dinoszauruszai
Már a harmadik hétvégén vezetik az észak-amerikai kasszasikerlistát a dinoszauruszok.
2015.06.30 03:30MTIElőzetes adatok szerint a Universal stúdió szuperprodukciója péntektől vasárnapig újabb 54,2 millió dolláros bevételre tett szert az Egyesült Államokban és Kanadában, és 500 millió dolláros eddigi hazai összbevételével minden idők ötödik legtöbb bevételt hozó filmje le az észak-amerikai piacon.
Már a harmadik hétvégén vezetik az észak-amerikai kasszasikerlistát a dinoszauruszok. A Pixar stúdió Agymanók című, múlt héten debütált animációja ugyanakkor szorosan a dinós film sarkában jár: 52,1 millió dolláros jegyeladással továbbra is a második helyet foglalja el a listán, és bemutatásának kezdete óta 184,9 millió dollárt hozott.
A várakozásokat és az első Ted-film 54 millió dolláros nyitó hétvégi bevételét jóval alulmúlva mindössze 32,9 millió dollárt hozott első hétvégéjén a Ted 2 című vígjáték egy mocskos szájú, marihuánaszívó játékmackóval (hangja: Seth MacFarlane) és Mark Wahlberggel a főszerepben.
A legtöbb szakértő 50 millió dollár körüli premier hétvégi bevételt jósolt a nyár legsikeresebb vígjátékaként beharangozott produkciónak. Nem került fel a dobogóra a hétvége másik premierfilmje, a Max, egy megindító filmdráma egy katonai kutyáról, amely 12,2 millió dolláros jegyeladással ugyanakkor a vártnál jobban szerepelt. Ötödik helyen Melissa McCarthy vígjátéka, A kém végzett 7,8 millió dollárral.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


