Programajánló
Itt a Voluta Nemzetközi Vízikarnevál
Csütörtökön kezdődik a kilencedik Voluta Nemzetközi Vízikarnevál Mosonmagyaróváron, a Mosoni-Duna Itató előtti szakaszánál.
2015.06.25 04:31MTI
Voluta Facebook
A szervező Flesch Károly Kulturális Központ igazgatója, Csiszár Péter elmondta, hogy a vasárnap estig tartó programok vezérfonala továbbra is a sárkányhajóverseny lesz, amelyre több mint hatvan csapat nevezett. A megmérettetést gyermekprogramok és koncertek egészítik ki - tette hozzá.
A program csütörtökön a két napos Lajta-túrával kezdődik, a résztvevők az ausztriai Királyhidáról (Bruckneudorf) indulnak, majd Zurányon (Zurndorf) keresztül érkeznek Mosonmagyaróvárra, a Mosoni-Dunára.
A sárkányhajó-fesztiválon szombaton a felnőtt csapatok versenyeznek, vasárnap pedig az általános és középiskolások. A felnőttek mezőnyében több mint ötven csapat indul. Egy sárkányhajóra 17 ember fér.
Pénteken retrokoncerteket tartanak, fellép mások mellett a Happy Gang, a Fiesta és a mosonmagyaróvári Hen House Band.
Szombaton sport-és egészség nappal egészül ki a verseny, ahol a városban elérhető 24 féle sportág mutatkozik be, egyebek mellett ki lehet majd próbálni a jógát, a karatét, a kung fut, a fitt-ballt és a hastáncot.
A legkisebbeket ugrálóvárak, mobil kalandpark, felfújható játékok, vetélkedők és játszóház várja.
Szombaton 19 órakor lesz a felnőtt sárkányhajóverseny eredményhirdetése, végül a tűzgyújtás előtt az R-Go ad koncertet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


