Programajánló
Pénteken kezdődik a Gyulai Várszínház új évada
Pénteken kezdődik a Gyulai Várszínház hat héten át tartó évada, augusztus 9-ig három bemutató mellett 55 programmal és öt tematikus fesztivállal várják az érdeklődőket.
2015.06.24 02:23MTIGedeon József igazgató elmondta: pénteken három ágyúlövéssel a Gyulai Várszínház szimbolikusan birtokába veszi a gyulai várat, ekkor indul az 52. várszínházi évad.
Gedeon József hangsúlyozta: műfajilag színes kínálatot állítottak össze, a színházi előadások mellett balett, táncszínház, koncertek, musicalek és gyerekeknek szóló bábelőadások is lesznek, a művészek több mint harminc országból érkeznek a programokra. Kiemelte: idén a sepsiszentgyörgyi színház mutatja be a Vízkereszt, vagy amire vágytok című darabot július 3-án Bocsárdi László rendezésében.
Július 21-én a gyulai származású író, Szathmári Sándor Kazohinia című művét állítja színpadra Sopsits Árpád. A harmadik bemutatót augusztus 4-én Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója jegyzi, aki a Kaposvári Egyetem színművészetis hallgatóival Weöres Sándor Psyché című művét viszi színre.
A külföldi előadók közül az igazgató kiemelte a Pekingből érkező Kínai Nemzeti Színházat, amely először lép fel Magyarországon, Shakespeare III. Richárdját adják elő. Az angliai Yorkból érkező The Flanagan Collective társulat tagjai a Rómeó és Júliát viszik színre úgy, hogy valamennyi szerepet nő játssza majd. Egy indiai táncest keretében a Machbet elevenedik meg a színpadon – tette hozzá.
A tematikus fesztiválokat említve Gedeon József elmondta: a népművészetre fókuszáló Körösvölgyi Sokadalommal veszi kezdetét az évad, emellett a Shakespeare-, az Irodalmi Humor-, a Jazz- és a Blues Fesztivált is megrendezik.
Augusztus 7-én és 8-án egy repríz előadással, az egykor Sík Ferenc által rendezett My Fair Lady felújításával zárul az 52. évad. Gedeon József az MTI kérdésére elmondta: az eredetileg tervezettnél kevesebb forrásból kellett megszervezniük a programsorozatot, de emiatt egyetlen előadást sem mondtak le. Kifejtette: az Emberi Erőforrások Minisztériuma pályázatán 50 millió forintot nyertek el, a Nemzeti Kulturális Alap pedig 6 millió forinttal támogatta a szervezést, emellett a gyulai önkormányzat biztosította a források mintegy negyedét.
A programok a www.gyulaivarszinhaz.hu oldalon tekinthetők meg.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06