Örökségvédelem
Rendbe teszik a kínai Nagy Fal legrégebbi szakaszait
A kínai Nagy Fal legrégibb szakaszai mentén található természetes környezet visszaállításra dolgoznak ki nagyszabású programot a mai Santung tartomány, az egykori Csi állam területén.
2015.06.23 06:28PavlovicA felújítási, állagmegóvási munkák a kulturális emlékek és a természeti környezet védelmét szolgálják - közölte Hszia Cse-hsziu, az érintett kuluúrális örökségvédelmi hivatal igazgatója. Mint mondta, különös tekintettel lesznek az egykor védelmi célokból épített fal katonai műemlékeire.
Az úgynevezett Csi falat Kr.e. 770-476 között építették, a Nagy Fal legidősebb szakaszaként tartják számon. Egy ma Csangcsingnak nevezett település kis falujában kezdődik, csaknem 620 kilométer hosszan a fal részeként átjárók, erődök, kapuk, jeladó tornyok alkotják. A kikötőváros, Csingtao szomszédságában vezet a tengerbe.
A behatolók elleni védelem fontos építményét a történelem során több mint húsz uralkodó tartatta karban, építtette újjá - mondta Hszia a Hszinhua hírügynökségnek.
A kínai Nagy Fal az ország északi határán épített erődítményrendszerek, fallal összekötött bástyák összessége, amelyet a betolakodó északi nomád törzsek támadásai ellen építtettek. Soha nem volt összefüggő, a különböző dinasztiák volt, hogy megtoldották, de előfordul, hogy nem is használták. A legelterjedtebb, ma látható falszakaszok a Ming-dinasztia (1368-1644) idején épültek téglából. A korábbiak fő építőanyaga többnyire döngölt föld volt.
A fal nagyobb része az enyészetnek van kitéve, bizonyos részei már csak nyomokban, vagy még úgy sem fedezhetők fel. Egyes helyeken vandálok hordták el a tégláit építkezésekhez, másutt a bányászoknak volt útban. A hatóságok igyekeznek őrzését megoldani, védelmével és a büntetésekkel a további rombolásnak szeretnék elejét venni. Az UNESCO 1987-ben vette fel a világörökségek listájára.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


