Programajánló
Három hétvégén is tartanak a múzeumok nyári éjszakái Szombathelyen
Szombathelyen három egymást követő hétvégén is érdekes programokat kínálnak a múzeumok, a vasi skanzen, a romkert, a megyei levéltár, a szombathelyi képtár, de még a szombathelyi törvényszék is.
2015.06.17 00:30MTIA Szent Iván éjszakáját megelőző szombaton, június 20-án a Vasi Skanzenbe várják a látogatókat, ahol a szerelemet, a szívügyeket, illetve az azokhoz kapcsolódó hiedelmek és népszokásokat állítják a középpontba - ismertették a rendezvénysorozat beharangozó sajtótájékoztatóján hétfőn a szervezők.
Este nyolc órától mézeskalács szívet süthetnek, agyagból különböző szerelmi ajándékokat készíthetnek az érdeklődők, majd a szombathelyi Weöres Sándor Színház művészei, Szabó Tibor és Bálint Éva adnak elő szerelmes történeteket harmonikaszó kíséretében, este pedig a résztvevők meggyújtják és körbetáncolják a közösen rakott máglyát, de előtte még megismerhetik a seprűégetés és seprűdobálás szokásának titkait.
Június 27-én a Savaria Múzeumban vehetnek részt éjszakai kultúrkalandban az esti múzeumlátogatók, akik előtt olyan ajtók is megnyílnak, ahová máskor nincs bejárás, bepillanthatnak például a restaurátor műhely munkájába, de különleges tárlatvezetéssel a textilművesség történetével is megismerkedhetnek, az őskortól a római koron át egészen a középkorig.
A romkertben ugyanezen a napon ifjúsági színdarabot tekinthetnek meg az érdeklődők Nagy Konstantin császár Savariában címmel, majd vezetett sétát tehetnek a romkert római kori és középkori emlékei között, egy másik sétán pedig megtekinthetik az erre az alkalomra kivilágított késő római kori helytartói palotát.
A megyei levéltár épülete - amely hajdan a vármegyei börtön volt - régóta kedvelt célpontja a múzeumi éjszakák látogatóinak, hiszen a csoportos bejáráson résztvevők a kínzóeszközöket is "kipróbálhatják". Akik pedig másfajta izgalmakra vágynak, azok a június 27-i estén bejuthatnak a levéltár szigorúan elzárt részeibe is, sőt az iratrestaurálás fogásaiból is ízelítőt kaphatnak.
A Szombathelyi Törvényszék a "nyitott bíróságok" jegyében már tavaly is bekapcsolódott a múzeumok éjszakái rendezvénysorozatba, idén június 27-én az érdeklődők nemcsak egy újabb izgalmas sétát tehetnek a bírósági épületben, de a tárgyalótermekben rögtönzött tárgyalásokon - ezúttal mesealakok kerülnek majd a vádlottak padjára - a különböző bírósági szereplők, a vád és a védelem, valamint a bíró szerepét is átvehetik, megismerhetik.
Július 4-én a Szombathelyi Képtárban az 5. Textiltriennále kiállítási anyagát tekinthetik meg "zseblámpás tárlatvezetéssel" az érdeklődők, előadásokat hallgathatnak meg a textilművészet különböző ágairól, valamint a selyem felhasználásáról.
Az Iseum Savariense, ugyancsak július 4-én este Egyiptom Savariában címmel invitálja látogatóit, akik az Isis savariai otthona és a Textilek a holtak birodalmából című időszaki kiállításokat is megtekinthetik, előadást hallgathatnak meg a múmialeplekről, részt vehetnek a Nílus szépe divatbemutatón is, ahol akár korhű ókori egyiptomi ruhákat is magukra ölthetnek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06