Előadások, koncertek, játékok...
Pénteken kezdődik a Tihanyi Levendulafesztivál
Péntektől vasárnapig tart a Tihanyi Levendulafesztivál, amelyen színházi előadások, koncertek, népi játékok várják az érdeklődőket, a rendezvényt színesítő kísérőprogramok pedig egészen július elejéig látogathatók.
2015.06.14 20:30MTITósoki Imre, a település polgármestere elmondta, hogy a levendula sokszínű bemutatásán túl a népi játékokat, a hagyományőrzést "nagyanyáink konyhai fortélyait" kívánja népszerűsíteni és megismertetni a látogatókkal a Németh László Művelődési Ház és a Balaton-felvidéki Nemzeti Park szervezésében a Belső-tó partján rendezett fesztivál.
A programok közül kiemelkedik a levendula jegyében tartott szombati kézműves játszóház, a régi időket megidéző kukoricamorzsolgató és gabonaszemezgető - fűzte hozzá.
Üde színfoltja a rendezvénynek az Öreg levendulásban tett túra a Balaton-felvidéki Nemzeti Park szakembereinek vezetésével vagy Tóth László vasárnapi műsora, melynek keretében a magyar népi hangszerekkel lehet ismerkedni - emelte ki Tósoki Imre, hozzátéve, hogy a fesztivál névadó növénye többféle formában megtalálható lesz a forgatagban: lekvárként, szépítőszerként, házi sör aromájaként lehet majd kipróbálni.
Szombaton este a Swing-swing együttes szórakoztatja a közönséget, a Portéka Színpad vásári komédiáját pedig vasárnap délelőtt láthatják az érdeklődők, a kézműves termékek kedvelői a kirakodóvásár kínálatából válogathatnak - foglalta össze a település vezetője.
A fesztivál kínálatát kísérőprogramok színesítik, a látogatók megismerkedhetnek a levendula lepárlásának folyamatával és részt vehetnek a "szedd magad" akcióban is egészen július elejéig - húzta alá Tósoki Imre.
A polgármester jelezte, hogy az 1930-as évekre visszanyúló levendulatermesztés a jövőben még nagyobb területet hódíthat meg, amelynek kialakításán egy helyi vállalkozással karöltve dolgoznak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


