MTVA
Fölszállott a páva: lezárultak a területi válogatók
A dunántúli, alföldi, felvidéki, közép- és dél-magyarországi gyermekek után hétvégén a gyimesi Borospatakán és Kolozsváron az erdélyi fiatalok is a szakmai zsűri elé álltak.
2015.06.09 20:47MTILezárultak a napokban a Fölszállott a páva című műsor területi válogatói - közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) kedden az MTI-vel.
A közlemény szerint a dunántúli, alföldi, felvidéki, közép- és dél-magyarországi gyermekek után hétvégén a gyimesi Borospatakán és Kolozsváron az erdélyi fiatalok is a szakmai zsűri elé álltak.
A közleményben idézték Berecz Istvánt, a zsűri egyik tagját: "Gyimesbe érkezésünk napján volt 95 éve, hogy országunkat felszabdalták. Ennek az évfordulónak a tükrében nézve különösen szép ünnepre sikerült az erdélyi Páva-selejtezők két fordulója. Ragyogó szemű erdélyi gyerekek: moldvai és gyimesi csángók, mezőségi, kalotaszegi és partiumi ifjú tehetségek bizonyították, hogy ismét éledezőben a hagyományos kultúra" - mondta az első évad kategória-győztese. Május eleje óta járja az MTVA és a Hagyományok Háza közös népzenei és néptáncos tehetségkutató műsora a Kárpát-medencét, hogy a 2015-ös évad több mint 2500 jelentkezője közül megtalálják a legjobb 48-at. Az élő adásokban velük találkozhatnak majd a nézők.
A Duna Televízió műsorán azonban szeptembertől az apró, kicsi és közepes, ám elhivatott és lelkes, 6 és 14 év közötti kárpát-medencei hagyományőrzők mind megmutatják tudásukat 8 héten át, a területi válogatókról készült dokumentumfilmekben - tették hozzá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:21 Könyvet írt a nő, akit elraboltak, megerőszakoltak, kibeleztek és félig levágták a fejét
- 16:19 Engedélyezték egy agresszív farkas kilövését a kelet-hollandiai Gelderlandban
- 14:42 Szijjártó - Magyarország kiutasított két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet
- 12:13 Felmérés: csaknem tíz százalékpontos George Simion előnye Nicusor Dannal szemben
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 8:54 Észak-Korea nukleáris válaszcsapást szimulált - Kim Dzsongun személyesen felügyelte a gyakorlatot
- 6:53 Trump új adóemelést javasol a leggazdagabb amerikaiakra
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06