Programajánló
Vulkánnapot rendeznek az ipolytarnóci ősmaradványok területén
Vulkánnapot rendeznek pénteken az Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Területen, ahol egy miniatűr vulkán kitörését is megnézhetik a látogatók.
2015.06.02 13:25MTIA terület sajtóreferense, Szekeres Rita elmondta: a magyar-szlovák Novohrad-Nógrád Geopark egyik legfontosabb bemutatóhelyeként az Európai Geoparkok Hetéhez csatlakozva szervezik a programot.
A Magyar Tudományos Akadémia és az ELTE Vulkanológiai Kutatócsoportjának segítségével izgalmas kérdésekre kaphatnak válaszokat az érdeklődők, sőt Harangi Szabolcs professzor vezérletével miniatűr vulkánt is működésbe hozhatnak - tette hozzá.
A Nógrád megyei természetvédelmi területen filmvetítéseket és kerekasztal-beszélgetéseket is rendeznek, a Magyar Természettudományi Társulat, a Nógrádi Geopark Egyesület és a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság szakértőitől kérdezhetnek a látogatók a geopark különleges geológiai értékeiről. A gyerekeket izgalmas feladatok várják, a medvekutya torkába lenyúlva kőpróbát is tehetnek, a bátrabbak pedig a miocén erdő szörnyei között kóborolhatnak és meghódíthatják a lombkoronát - mondta a referens.
A fák lombjai között 8-10 méter magasan vezető lombsétányt öt éve alakították ki, a sétány alsóbb részén a gyerekek heveder nélkül közlekedhetnek.
Ipolytarnócon új kiállítást is megnyitnak, június 11-től lesz látható Tahin Gyula fotóművész Föld rajzok 1 című tárlata a Látogatóközpontban. A váci műtárgyfotós az utóbbi években szívesen fényképezi a természetet, most a növényeket, madarakat, az utazásai során megörökített tájakat rögzítő képeit mutatják be július 19-ig. A megkezdett utazás szeptemberben folytatódik egy második kiállítás formájában.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


