Környezetvédelem
Guinness-rekordkísérlet italoskarton-gyűjtésből
Guinness-rekordot szeretnének felállítani az italos kartonok újrahasznosításából budapesti gyerekek, a rekordhoz egy tonna tejes és üdítős doboz összegyűjtése szükséges, ami 30-35 ezer kartont jelent.
2015.06.01 22:30MTI
Facebook Italos Karton Egyesülés
A kezdeményezés nyitott, várnak mindenkit június 3-án a Millenárison - mondta Baka Éva. Az eseményt délután egy órára szervezik, de már reggel 10-től fogadják a kiöblített, lapított kartonokat a helyszínen - ismertette Baka Éva, az eseményt szervező Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés (IKSZ) elnöke.
Az italos kartonokat sokféle módon lehet újrahasznosítani, mivel a darálás során a dobozokon lévő műanyag összeragasztja a szemcséket, így készülhet belőlük bútorlap, elválasztó fal - mondta Baka Éva. Ha vizes oldással kiveszik a műanyagot és az alumíniumot, az így készült merített papírból tojástartó, higiéniai papír, akár plakát is előállítható, mivel nagyon jó minőségű ez a papír - tette hozzá.
Lényeg az, hogy lapítunk - fogalmazott az ISZ elnöke a szelektív kartonok gyűjtésének módjáról. Hozzátette: nem fontos kiöblíteni a dobozokat és a kupak is maradhat rajta. Fontos, hogy szelektíven gyűjtsük a hulladékot, Magyarországon ma ezeknek a kartondobozoknak 20-23 százaléka kerül be a gyűjtőedényekbe - mondta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


