Ujjé!
Huszonötödször rendeznek gyereknapot a Városligetben
Idén huszonötödik alkalommal szervezi meg a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) és Budapest Főváros Önkormányzata közösen kétnapos gyermeknapi programját a Városligetben, ahol május 30-án és 31-én számos ingyenes kulturális és oktató programmal, valamint számtalan játékkal várják a családokat.
2015.05.28 16:14MTI
Facebook
A gyerekek részt vehetnek többek közt ingyenes fogászati szűrésen, elsajátíthatják a KRESZ szabályait, koncerteket hallgathatnak és vetélkedőkön tehetik próbára tudásukat. "Idén 500 nehéz sorsú gyereket is vendégül látunk a rendezvényen Budapest mellett Pécsről, Pápáról, valamint Erdélyből, Felvidékről, Vajdaságból és Kárpátaljáról egyaránt" - fejtette ki Szalay-Bobrovniczky Alexandra, főpolgármester-helyettes az esemény csütörtöki budapesti tájékoztatóján.
Edvi Péter, az NGYSZ elnöke kiemelte: a szórakoztatás mellett a program fontos eleme az oktatás, és a fizikai, valamint a mentális egészségre való nevelés is, így a biztonságos internethasználatról is tartanak bemutatót.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


