Eurovíziós Dalfesztivál
Boggie alig várja, hogy újra nagy közönség előtt énekelhessen
Csemer Boglárka Boggie számára hatalmas élmény volt a dalfesztivál és alig várja, hogy újra nagy közönség előtt énekelhessen.
2015.05.24 09:38MTIAz énekesnő, aki a huszadik helyen végzett a 60. Eurovíziós Dalfesztiválon, a szombati döntő után az MTI-nek elmondta: szép emlék marad számára a megmérettetés és a verseny előtti intenzív felkészülés. Hozzátette, hogy az elkövetkezendő időre már tele van a naptára, nyáron és ősszel a koncertezésé lesz a főszerep.
Boggienak a bécsi döntőn a magyar rajongók mellett keresztszülei szurkoltak a stadionban. Az énekesnő elmondta: előadására túlnyomórészt pozitív visszajelzések érkeztek, leginkább azt emelték ki, hogy dala letisztult, egyszerű és őszinte, és hogy kevés ilyen produkció volt a mezőnyben. A kritikusok elismerősen beszéltek arról is, hogy a Wars For Nothing című számnak olyan üzenete van, amely ma sajnos igen aktuális.
Szabó László Zsolt, az MTVA vezérigazgatója az MTI-nek adott interjúban szintén azt emelte ki, hogy a magyar produkció mondanivalójával is kitűnt a többi induló dal közül. Úgy vélte azonban, hogy a mostani versenyen a nézők nem elsősorban a dalok mondanivalójára voltak érzékenyek és kíváncsiak.
Fotó: Vár Enikő
A vezérigazgató szerint a magyar alkotások különlegességükkel mindig kitűnnek a többi ország dalai közül, elég a két évvel ezelőtt induló ByeAlex produkciójára gondolni, vagy Kállay-Saunders András tavalyi, mély mondanivalójú Running című dalára.
Szabó László Zsolt elmondta, hogy Magyarországon A Dal című műsor egyre népszerűbb a nézők, a dalszerzők és az előadók körében egyaránt. A hazai megmérettetésnek is köszönhető, hogy a magyar versenyzők az Eurovíziós Dalfesztiválon sem okoznak csalódást - tette hozzá.
Úgy vélte, ha arra kerülne sor, hogy Magyarország kapna lehetőséget a fesztivál rendezésére, miképpen az osztrák szervezés, úgy a magyar kreativitás is megállná a helyét Európában.
Boggie személyében Magyarország sorozatban ötödször jutott be az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjébe. Az énekes - akárcsak az elődöntőben - hosszú, marszala vörös színű ruhát viselt, a színpadon négy vokalista, Sapszon Orsolya, Szeder-Szabó Krisztina, Dely Domonkos és Szakonyi Milán kísérte. A Wars For Nothing háborúellenes dal, amelyet az előadó Sebestyén Áronnal és Bori Sára Helénével közösen írt. A dal végén a háttérben fegyverek zöld lombú fává álltak össze.
Csemer Boglárka Boggie a döntőn huszonkettedikként lépett színpadra. A Wars For Nothing koreográfiáját Tihanyi Ákos készítette, a látványért felelős kreatív munkatárs Pócsik Henrietta volt.
A versenyt a svéd Mans Zelmerlöw nyerte a Heroes (Hősök) című dalával. A versenyző 365 ponttal győzött a 27-es döntőben, mögötte az orosz Polina Gagarina lett a második A Million Voices-zal (303 pont), az olasz Il Volo trió és a Grande Amore (292 pont) a harmadik.
A végeredmény a nemzeti zsűrik és a tévénézők szavazatainak kombinációjaként alakult ki. A dalfesztivál történetében hatodszor született svéd győzelem.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


