Cannes
A Saul fia elnyert egy rangos francia díjat is
Nemes Jeles László első filmje, a Saul fia elnyerte szombaton a francia Francois Chalais-díjat is a 68. cannes-i filmfesztiválon, ahol előzőleg megkapta a nemzetközi kritikusok díját.
2015.05.24 08:14MTIA 1996-ban elhunyt francia kulturális újságíró és filmkritikus emlékére alapított díj fővédnöke a francia kulturális minisztérium, a Francia Filmintézet (CNC), valamint a France Télévisions francia közszolgálati televízió, az RTL kereskedelmi rádió és a Le Parisien című francia napilap.
A díjat egy héttagú francia újságírókból és filmes személyiségből álló zsűri - amelynek idei elnöke Yves Boisset francia filmrendező - ítéli oda minden évben egy aktualitása miatt is fontos filmnek.
A világ egyik legjelentősebb filmes seregszemléjére meghívott alkotások közül, de a nemzetközi zsűritől függetlenül választotta ki a díjat kezelő alapítvány által felkért zsűri a szerinte legjobb filmet.
Az auschwitzi koncentrációs táborban játszódó magyar versenyfilmek ítélt díjat egy nappal a hivatalos díjkiosztó előtt vette át Nemes Jeles László rendező és Röhrig Géza, a film főszereplője a cannes-i Grand Hotel-ben. Néhány órával aztán, hogy az alkotás megkapta a Nemzetközi Filmkritikusok Szövetségének (FIPRESCI) díját is.
A Francois Calais-díj zsűrije egyhangúlag ítélte oda a Saul fia című alkotásnak a rangos díjat. Az indoklás szerint az egyedülálló rendezés, és egy mai is aktuális barbarizmus kapcsán a különlegesen humanista látásmódja miatt találta kiemelkedőnek az alkotást a zsűri.
A fesztivál kezdetén a versenyprogramban nagy sikerrel bemutatott, majd óriási visszhangot kapott magyar alkotás, a 38 éves Nemes Jeles László első filmje. Három korábbi kisfilmje (Türelem, The Counterpart, Az úr elköszön) több mint harminc díjat kapott száznál is több nemzetközi filmfesztiválon.
A Saul fia forgatókönyvét Nemes Jeles László és Clara Royer írta, a film producere Sipos Gábor és Rajna Gábor volt, a főszerepeket Röhrig Gézán kívül Molnár Levente, Urs Rechn és Zsótér Sándor alakította. A Laokoon Filmgrup gyártásában készült alkotást a Magyar Nemzeti Filmalap több mint 320 millió forinttal támogatta.
A filmet a Mozinet Kft. forgalmazásában június 11-től vetítik a magyar mozikban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:16 BRFK: tíz órán belül elfogták a kötözős rablót
- 7:07 Hollandiában több mint 314 bozóttüzet oltottak tavaly, a legtöbbet júniusban
- 6:14 Vir szigetén fogtak el egy 4,5 milliárd forintos adócsalás miatt elítélt férfit
- 5:30 Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek egy pedofilt
- 4:11 Tiszába fulladt egy 12 éves kislány
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
- 2:30 Oroszországban 830 ezer hektáron fagyott el a vetés
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06