Húszezer látogatót várnak
Kezdődik az újszilvási ágyaspálinka fesztivál
Ma kezdődik az újszilvási ágyaspálinka fesztivál, amelyre húszezer látogatót és csaknem negyven főzőcsapatot várnak a szervezők. Díszvendégként idén az Alföldi Tej, valamint a hungarikumok kaptak meghívást a rendezvényre.
2015.05.23 08:29MTIA hagyományos regionális pálinkaünnep megtartását az eső sem veszélyeztetheti, mert a nagyszínpaddal szemközt egy többezer férőhelyes sátrat is felállítottak.
A már tavaly is jelenlévő hungarikumok közül most egyebek mellett a kalocsai paprikát, a kalocsai porcelánt, a "békebeli" fröccsöt, különböző sajtokat, gyümölcsleveket, az újszilvási Szilváshús Kft. termékeit, illetve a Bertók Méhészet mézeit ízlelhetik meg a fesztiválra látogatók.
A pálinkafesztivál kísérő rendezvényeként az Alföldi Tej Kft. családi napot tart vasárnap. Emellett megrendezik a Magyar Pálinka Lovagrend színpompás felvonulását, valamint a főzőversenyt, amelyre több tucatnyi csapat jelezte részvételét.
A pálinkaünnepet most is a Fesztivál téren (a régi vásártéren) tartják szombaton és vasárnap, mindkét napon kísérőprogramok sora szórakoztatja a közönséget.
A kicsik a vidámparkban, a nagyobbak a kézműves és kirakodó vásáron is múlathatják az időt, miközben a sztárfellépőkön kívül helyi és környékbeli együttesek, klubok váltják egymást a színpadon.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06