Fejlesztés
Átadták Veszprém megújult művelődési központját
Az épület 685 millió forint uniós forrásból teljes megújuláson ment keresztül, és 150 látogatóval többet képes befogadni, mint korábban.
2015.05.23 07:30MTI
Átadták Veszprém megújult művelődési házát pénteken.
Neveda Amália igazgató elmondta, hogy az épület 685 millió forint uniós forrásból teljes megújuláson ment keresztül, és 150 látogatóval többet képes befogadni, mint korábban.
A felújításnak köszönhetően 2017-re évi 120 ezer látogatóra lehet számítani - húzta alá.
Navracsics Tibor, az Európai Unió kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosa kijelentette: a megújult épület arról tanúsodik, hogy a veszprémiek számára fontos a közösség összetartó erejét adó művelődés, közművelődés.
Hozzátette: a megújult művelődési központ neve Agóra, ami jól mutatja a hely küldetését, hiszen éppúgy hivatott a különböző nézetek ütköztetését szolgálni, mint a szórakozást.
A megújult épület új, színes, erős központja lesz Veszprém kulturális életének, amely mindenki számára otthont nyújt, aki művelődni szeretne - foglalta össze Navracsics Tibor.
Porga Gyula polgármester (Fidesz-KDNP) elmondta, hogy a megújult épületnek azt a célt kell szolgálnia, hogy a benne működő műhelyek képesek legyenek erősíteni a város közösségeit.
A polgármester elmondta, hogy a művelődési központ és a Kabóca Bábszínház is az épület falai között működik.
Székely Andrea, a Kabóca Bábszínház igazgatója arról beszélt, hogy a megújulásnak köszönhetően új közművelődési programokat esz lehetőségük megvalósítani a helyi televízióval és néptáncegyüttessel együttműködve.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06