Életnagyság
Megtalálták Adolf Hitler lovait
Előkerültek szerdán egy németországi házkutatáson a bronzból készült életnagyságú lószobrok, amelyek egykor Adolf Hitler berlini hivatala előtt álltak, majd a nyolcvanas évek végén eltűntek egy kelet-németországi szovjet laktanya területéről, és a razzia során rábukkantak a náci vezér egyik kedvenc képzőművészének egy több emelet magasságú domborművére is.
2015.05.21 07:25MTIArno Breker gránitból faragott domborműve és Hitler másik kedvenc szobrásza, Josef Thorak két bronzlova egy hat tartományra kiterjedő razzián került elő, amelyet a berlini tartományi bűnügyi hivatal illegális műkincs-kereskedelemmel foglalkozó osztályának irányításával hajtottak végre, több évig tartó nyomozás után. A műalkotásokra a Rajna-vidék-Pfalz tartománybeli Bad Durkheimben bukkantak rá, egy raktárban.
Az ügyről elsőként beszámoló Bild című lap az online kiadásában azt írta, hogy a dombormű - amely egy derékig meztelen, izmos férfit ábrázol, a kezében karddal - olyan magas, mint egy négyemeletes ház, a lószobrok pedig egyenként több tonnásak és az elkészítésükhöz felhasznált bronz is több százezer eurót ér, míg az alkotások feketepiaci értéke több millió euró lehet.
A két bronzló hollétéről legutóbb 1988 márciusában készült feljegyzés. Akkor a Berlin közelében, az egykori NDK területén fekvő Eberswaldéban álltak egy szovjet laktanya civilek által is látogatható sportpályája mellett Arno Breker két szobra és a náci Németország egy további neves szobrásza, Fritz Klimsch két alkotása mellet. Ez utóbbiak a náci testkultusz jegyében készült művek voltak, sportos alkatú embereket ábrázoltak, valószínűleg éppen ezért állították fel őket a pálya mellett.
A szobrokról Magdalena Busshart művészettörténész készített feljegyzéseket, és 1989 januárjában a Frankfurter Allgemeine Zeitung című lap cikket közölt szakértőtől az alkotások sorsáról. Nem sokkal ezután egy olvasó megírta a nyugatnémet lap szerkesztőségnek, hogy már egy szobor sincs a laktanya udvarán.
A Bild szerint az alkotásokat nagy valószínűséggel a keletnémet kormány devizaellátásért felelős hivatalának vezetője, Alexander Schalck-Golodkowski tűntette el. Schalck-Golodkowski egyebek között úgy szerzett devizát, hogy közgyűjteményekből és magángyűjteményekből lefoglalt műtárgyakat, majd eladta azokat Nyugaton, és meglehet, hogy valamikor 1988 márciusa után szovjet katonákkal összejátszva ellopta a szobrokat az eberswaldei laktanyából.
Ezt az elméletet támasztja alá, hogy két éve Magdalena Busshartot felkereste egy König néven bemutatkozó ember, aki azt állította, hogy Schalck-Golodkowski munkatársa volt és tudja, hol rejtették el az egykor Hitler kancelláriája előtt felállított bronzlovakat. Az illető jelentős összegért osztotta volna meg az értesülést a művészettörténésszel, aki azonban nem volt hajlandó fizetni. König soha többé nem jelentkezett - írta a Bild.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:50 Nyílt utcán, forgalomban csapott le a TEK egy ukrán állampolgárra a kémügy miatt - videó
- 10:46 Pakisztán védelmi minisztere - Jelenleg nincs napirenden az atomeszközök bevetése India ellen
- 8:42 Pakisztán nagyszabású katonai műveletet indított India ellen
- 6:38 Feszül a helyzet: India rakétákat lőtt három pakisztáni légibázisra
- 18:21 Könyvet írt a nő, akit elraboltak, megerőszakoltak, kibeleztek és félig levágták a fejét
- 16:19 Engedélyezték egy agresszív farkas kilövését a kelet-hollandiai Gelderlandban
- 14:42 Szijjártó - Magyarország kiutasított két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06