Katolika
Zarándokvonat indul a csíksomlyói búcsúba
Budapestről május 21-én indul útjára a Boldogasszony zarándokvonat a jövő hét végén tartandó csíksomlyói búcsúba.
2015.05.14 02:30MTI
missziotours.hu
A rendezvény szervezője, Budai László elmondta, hogy csaknem 800-an utaznak majd a 15 kocsiból álló szerelvényen, és a kezdeményezés népszerűségét jelzi, hogy már április közepén foglalt volt valamennyi hely.
A vonat a többi között útba ejti Kolozsvárt, Marosvásárhelyet, Maroshévízt, Gyergyószentmiklóst, Madéfalvát és Gyimesbükköt. A zarándokok ellátogatnak a történelmi Magyarország ezeréves határára is.
Valamennyi állomáshelyen főpapok, lelkipásztorok fogadják a zarándokokat, szavaikat közvetítik a vonatrádión is, amely első ízben üzemel majd a szerelvényen.
Jövő szombaton a csíksomlyói búcsún vesznek részt az utasok, pünkösdvasárnap pedig a Gyergyószentmiklóson tartandó szentmisével ér véget a zarándoklat - mondta Budai László.
Csíksomlyón az első búcsújárást a legenda szerint 1567-ben tartották, amikor János Zsigmond erdélyi fejedelem fegyverrel akarta a katolikus székelyeket az unitárius vallás felvételére kényszeríteni. Csík, Gyergyó és Kászon népe pünkösd szombatján Csíksomlyón gyülekezett, és Szűz Mária segítségét kérte, majd legyőzte a fejedelem seregét a Hargita Tolvajos-hágójában. A diadal után újfent Csíksomlyón adtak hálát, egyben fogadalmat tettek, hogy ezután pünkösd szombatján minden évben elzarándokolnak oda.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


