Koncert
A Quimby meghódítja Európát
Az egyik legnépszerűbb hazai rockzenekar május 15-től hatállomásos koncertsorozatot tart Amszterdamtól Bécsig.
2015.05.13 13:37Pavlovic
Facebook Quimby
A turné első állomása pénteken az amszterdami Melkwegben lesz. A Quimby 16-án a brüsszeli Ancienne Belgique-ben, 19-én a luxembourgi Melusinában, 21-én a párizsi La Divan du Monde-ban, 23-án a londoni Clapham Grandben, végül május 29-én a bécsi WUK-ban játszik - közölték a szervezők szerdán az MTI-vel.
A koncertsorozaton a régi Quimby-slágerek mellett a legutóbbi, 2013-ban megjelent album, a Kaktuszliget helyenként westernes-countrys dalait is előadja a zenekar, amelyben Kiss Tibor énekel és gitározik, Varga Livius ütőhangszereken játszik és vokálozik, Balanyi Szilárd a billentyűs hangszereket szólaltatja meg, Kárpáti József trombitál, Mikuli Ferenc basszusgitározik, Gerdesits Ferenc pedig dobol.
"Nem ez lesz az első alkalom, hogy vállunkra vesszük Európát, minden évben különleges időszaka ez életünknek. Szeretjük a kinti magyaroknak és a helyi zenerajongóknak bemutatni, milyen is a Quimby-életérzés. Amszterdamban és Bécsben partnerünk lesz a Kispál és a Borz, amely idén Magyarországon csak a Fishing on Orfűn lép fel, de előtte jól jön egy kis bemelegítés. Quimby-Kispál koncert egyébként is régen volt" - mondta Kiss Tibor, a zenekar frontembere.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


