Magyar részvétellel
Kezdődik a 68. cannes-i filmfesztivál
Magyar alkotással a versenyprogramban: Nemes Jeles László Saul fia című műve az egyetlen kelet-európai és az egyetlen első filmként versenyezhet az Arany Pálmáért. A magyar versenyfilm világpremierje május 15-én lesz.
2015.05.13 08:41MTINegyvenhat év után ért ismét magyar rendezőt az a megtiszteltetés, hogy első játékfilmjével a cannes-i hivatalos versenyprogramban szerepelhet. Az auschwitzi Sonderkommando egyik elképzelt magyar rabjáról, Saul Auslanderről szóló, Budapesten forgatott film az Arany Kamera díjáért is versenyben van; az elismerés a seregszemle bármely programjában bemutatandó 26 első nagyjátékfilm között talál gazdára.
Mindkét díjat a május 24-i záróünnepségen adják át. A versenyprogram zsűrijének idén először két elnöke lesz, Joel és Ethan Coen amerikai rendezők, az Arany Kamera zsűrijének elnöke pedig Sabine Azéma francia színésznő lesz. A fesztivál nemzetközi sztárok főszereplésével forgatott európai és ázsiai filmek versenyének ígérkezik.
A záróünnepségen Agnes Varda francia filmrendező munkásságát életműdíjjal jutalmazza a fesztivál. A 86 éves művész az első női alkotó, aki átveheti a legjelentősebb cannes-i elismerést.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


