A Harisnyás Pippi alkotója
Múzeummá alakítják Astrid Lindgren egykori otthonát
Múzeummá alakítják Astrid Lindgrennek, Harisnyás Pippi megalkotójának egykori stockholmi otthonát.
2015.05.09 05:30MTISvédország leghíresebb gyermekkönyvírója 46 éven át, 2002-ben bekövetkezett haláláig élt a Dalagatan negyedben lévő ingatlanban, amelynek kapui a tervek szerint már az év végén megnyílnak a látogatók előtt.
Lindgren otthonának turistalátványossággá alakításával már régóta foglalkozott a svéd média. Az írónő unokája, Olle Nyman a Mitt i című lapnak nyilatkozva mondta el a héten, hogy a család tervei végre megvalósulnak.
"Az Astrid Lindgren Társasággal együttműködve alakítunk ki egy múzeumot a lakásban, és reményeink szerint még az idén meg tudjuk nyitni a látogatók előtt" - fogalmazott Nyman.
Az unoka szerint a család nem "szokványos" múzeumot akar, ahová a turisták bármikor betérhetnek, hanem olyan helyet, amelyet előzetes bejelentkezéssel látogathatnak kis létszámú csoportok. Az írónő halála óta az ingatlan szinte érintetlen volt.
Kjell Bohlund, az Astrid Lindgren Társaság elnöke korábban elmondta, hogy a múzeum magánemberként, nem pedig íróként vagy aktivistaként fogja bemutatni Lindgrent - írta a The Local című hírportál.
Lindgren a délkelet-svédországi Vimmerbyben nőtt fel: gyermekkori élményeire épülő könyveiből több mint 144 millió példányt adtak el világszerte. Leghíresebb "szülötte" Harisnyás Pippi, akinek kalandjaiból számos filmfeldolgozás született.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Életbe lépett a Putyin által javasolt tűzszünet - Kijev elutasítja a békeajánlatot
- 22:39 Újabb tüntetés volt a gyülekezési törvény módosításának visszavonásáért Budapesten
- 20:38 Orbán Viktor: létrehoztuk az Aszályvédelmi Operatív Törzset
- 18:37 Megválasztották kancellárnak Friedrich Merz német kereszténydemokrata politikust
- 16:35 Hangfelvételek megerősítik, hogy valóban maga Hitler rendelte el a holokausztot
- 14:34 Az amerikai parti őrség több tucat embert mentett ki Miami partjainál
- 12:32 Uniós biztos: a jogállamisági feltételességi rendszert fenn kell tartani a következő többéves pénzügyi keret kapcsán is
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06