Példaképek
Átadták a Leleményes hőseink ifjúsági program díjait
Tizenkét közösséget díjaztak a Leleményes hőseink elnevezésű, országos ifjúsági példaképkereső program keddi eredményhirdetésén Budapesten.
2015.05.05 17:17MTIAz Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) kezdeményezésére a Nemzeti Művelődési Intézet (NMI) tavaly novemberben indította útjára a programot, amely helyi példaképek felkutatására, és hozzájuk kapcsolódva közösségi projekttervek elkészítésére és megvalósítására ösztönözte a fiatalokat. A program célja a tudatos közösségi cselekvés kultúrájának népszerűsítése volt.
A keddi budapesti eredményhirdetésen Hoppál Péter, az Emmi kultúráért felelős államtitkára a közösség- és identitáserősítő tényezők fontosságáról szólt. Mint fogalmazott, fontos lenne ezeket számba venni, feltárni, hogy a mai fiatalság számára melyek az identitásképző és közösségtudatot erősítő toposzok.
Kiemelte: a kulturális kormányzat hisz abban, hogy ha segítik a kulturális alapú közösségfejlesztést minden településen, ahol erre igény mutatkozik, akkor azzal az egész társadalom újraszerveződését, megerősödését is szolgálják.
A pályázó közösségekről szólva elmondta: értékeket feltárni, megőrizni és felmutatni jelentős vállalás. Hangsúlyozta: olyan fiatalokról van szó, akik nyitott szemmel járnak a világban - saját helyi közösségükben és korosztályuk világában is - erről tanúskodik szerepvállalásuk a programban.
Beszámolt arról, hogy a programra 500-an regisztráltak, és több mint 300 közösség be is adta pályázatát arról, milyen projekttel szeretné példaképét a fókuszba állítani.
Mint az eredményhirdetésen elhangzott, a pályázók követendő példaképként általában nem történelmi vagy közéleti személyeket, hanem velünk élő, mindennapi embereket, jellemzően aktív közösségi embereket választottak ki. A példaképek között van orvos, pedagógus, könyvtáros, gazdálkodó, iparos, helytörténész, alkotó, főállású anya és közfoglalkoztatott is. Több pályázatban fizikailag vagy mentálisan akadályozott személy a példakép.
A fiatalok leleményességére építő program kezdeményezései között számos, a helyi értékekre koncentráló gazdaságfejlesztő projekt található, de jótékonysági akciót, környezetvédelmi, gasztronómiai és önkéntes programokat, tábort, kézműves foglalkozásokat, helytörténeti kiállítást, kulturális fesztivált is terveztek, illetve valósítottak meg.
A szakmai értékelő bizottság 12 közösséget (48 fő) díjazott, jutalmuk egy 3 napos képzés júniusban a Lakiteleki Népfőiskolán. További 11-11 közösség (összesen 88 fő) egy 3 napos, országos tanulmányi úton vehet részt.
Polyák Albert, a NMI megbízott főigazgatója kiemelte: kezd visszaigazolódni az a munka, amelyet a Nemzeti Művelődési Intézet három éve elkezdett. Emlékeztetett arra, hogy alapfeladataik között szerepel a helyi értékek feltárásának, a nemzeti értékek tára létrehozásának segítése.
Szólt azokról az értékteremtő emberekről is, akikre felnézhet egy közösség. Úgy vélte, hiányzik a társadalomból, hogy rájuk odafigyeljünk, őket megbecsüljük. Fontosnak nevezte az értékek felismerését, megbecsülését és folyamatos gondozását, fejlesztését is. Ezekből a helyi értékekből, adottságokból, termékekből lehet létrehozni valamit, ami egyedi és odavonzza az embereket - mutatott rá.
A Leleményes hőseink programban jól szereplő közösségekről és kezdeményezéseikről a program honlapján, a www.lelemenyeshoseink.hu oldalon lehet tájékozódni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06