YAA
Idén is szavazhattak a magyar diákok az Európai Filmakadémia díjáról
Idén is csatlakoztak a magyar diákok ahhoz a nemzetközi szavazáshoz, amelyen Európa fiataljai döntenek a Fiatal Közönség Díjáról (Young Audience Award). A Tabán moziban vasárnap rendezett vetítésen a fiatalok három európai film közül választhatták ki a legjobbat.
2015.05.04 03:30MTIA programmal a Magyar Nemzeti Filmalap célja, hogy népszerűsítse a fiatalok körében a mozizást mint közösségi élményt, valamint segítse őket abban, hogy tudatos filmfogyasztóvá váljanak. Ennek érdekében a vetítések között filmes szakemberekkel beszélgethettek a gyerekek a látottakról - fejtette ki Jung Zsuzsanna, a filmalap vezérigazgató-helyettese.
Az Európai Filmakadémia (EFA) kezdeményezésére negyedik alkalommal meghirdetett közös mozizáshoz idén 25 ország fiataljai csatlakoztak, Magyarországról második alkalommal mintegy 40 budapesti felső tagozatos általános iskolás.
A fiatalok a dán Sovány nővérem című filmről, A láthatatlan fiú című olasz és a Te sem vagy szép című ír munkáról nyilváníthattak véleményt. Az elnök elmondta, hogy ezeket a filmeket szakmai zsűri választotta ki azon európai egész estés filmprodukciók közül, amelyek célközönsége a 12-14 éves korosztály.
"Ezek az ifjúsági filmek mind ennek a korosztálynak készültek, róluk, az ő problémáikról, életükről, nehézségeikről, boldogságukról szólnak" - fejtette ki Jung Zsuzsanna.
Hozzátette: ahogy tavaly, idén is nagyon tetszik a gyerekeknek a program, nagyon sok gondolatuk van, jól értik a konfliktusokat, "de fontos az is, hogy mi felnőttek, szakemberek, akik a film nyelvéhez is értünk, segítsünk nekik értelmezni azokat a feldolgozási módokat, ahogy a filmben egy-egy karaktert, problémát megjelenítenek".
A beszélgetések közben a szakemberek kérdéseket tettek fel a gyerekeknek arról, hogy hol vannak a fordulópontok egy-egy karakter fejlődésében vagy hol van a film csúcspontja.
"Itt minden esetben elsősorban a gyerekek véleményére vagyunk kíváncsiak, de ugyanakkor egy magyarázó beszélgetés is zajlik, ahol a szakemberek a film nyelvezetét mutatják be vagy elmondják, hol csúcsosodik ki a történet, hol és hogyan változnak a karakterek. Van tehát a beszélgetésnek egy filmes szakismereti, és egy általánosabb filmismereti része is" - tette hozzá Jung Zsuzsanna.
Az esemény szorosan kapcsolódik a Budapest Film Zrt. Suli-Mozi elnevezésű programjához, amelynek szintén az a célja, hogy a fiatalok értő, tudatos és nyitott filmbefogadókká váljanak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


