Rendőrségi jelentés
Egy eddig ismeretlen dokumentum látott napvilágot García Lorca haláláról
A granadai rendőrség szerint miután több házkutatást is tartottak a lakásán 1936-ban, Lorca a barátainál bújt el, de ott is a nyomára akadtak a hatóságok.
2015.04.23 17:00MTISzocialista, szabadkőműves és homoszexuális - így jellemzi Federico García Lorcát az az 1965-ben készült rendőrségi jelentés, amely a híres spanyol költő halálának körülményeiről szól és amelyet csütörtökön hozott nyilvánosságra a Cadena Ser spanyol rádió.
A francoista rendőrség 29 évvel a költő halála után készítette el az eddig ismeretlen jelentést, eszerint Lorca az Alhambra nevű szabadkőműves társasághoz tartozott. A tagok álnevet használtak, a költő Homérosz néven volt ismert a csoportban. A jelentés megemlíti a költő homoszexualitását is, ám hozzáteszi, hogy ezt csak elmondások alapján tudják és egyetlen konkrét viszonyra sem derült fény.
A granadai rendőrség szerint miután több házkutatást is tartottak a lakásán 1936-ban, Lorca a barátainál bújt el, de ott is a nyomára akadtak a hatóságok. Az akkor 38 éves Lorca már világszerte elismert volt íróként és költőként, ám baloldali nézetei és homoszexualitása miatt szálka volt nemcsak Franco hívei, hanem a római katolikus egyház szemében is.
A katonaság nagy erőkkel vonult ki az elfogására. A dél-spanyolországi Granada közelében lévő Viznar település mellé hurcolták egy Nagy forrás néven ismert helyre, másokkal együtt. Miután kivallatták, meggyilkolták őket. A holttesteket egy közeli szakadékban temették el - áll a rendőrségi dokumentumban.
A jelentés egészen eltér minden eddigi elmélettől, amely García Lorca halálával és sírhelyével kapcsolatban ismert volt. A történelmileg legelfogadottabb verzió szerint a költővel és három társával 1936. augusztus 19-én, a polgárháború kezdetén végeztek a fasiszta Franco tábornok katonái a Granadához közeli Alfacar mellett.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


