Programajánló
Idén júniusban is lesz Bartók Plusz Operafesztivál Miskolcon
A Bartók Plusz Operafesztivál idén június 12-től június 21-ig várja az operarajongókat, a zenét és a közösségi kultúrát szerető nagyközönséget Miskolcon.
2015.04.19 02:30MTIA tíz napon át tartó programsorozat kiemelkedő jelentőségű előadásai között kortárs operabemutatók, fesztiváldíjas operaprodukció, színháztörténeti jelentőségű Bartók-előadás, opera-bábjáték, Puccini operakülönlegesség, orgonakoncert, valamint a magyar Virtuózok egyedülálló koncertje szerepel - olvasható a szervezők tájékoztatásában.
Az Ezrek operája programban Giuseppe Verdi A trubadúr című zenedrámáját kínálja a közönségnek a rendezvény.
A közlemény szerint az operafesztivál programjának összeállításában fontos szerepet játszanak az eseménysorozat irányvonalának alappillérei, így a fesztivál által újonnan megrendelt, illetve koprodukcióban készülő kortárs operák bemutatása, a Bartók-művek és a Bartók utáni népszerű operarepertoár, valamint egy-egy nagyszabású, ingyenes operaelőadás.
A kortárs ősbemutató Fekete Gyula Egy anya története című egyfelvonásos operája lesz. A tíz évvel ezelőtt született, színpadra még soha nem került darab Hans Christian Andersen műve alapján született "requiem-dráma". A darabot Zsótér Sándor állítja színpadra.
A technikai vívmányokat állítja a középpontba a Bartók Plusz másik ősbemutatója. Szerzője, Girolamo Deraco - a Bartók Plusz operaíró verseny 2012-es helyezettje - Francis Poulenc Az emberi hang című zenedrámájának ötlete alapján írta meg a Facebooking című művet.
A Bartók Plusz 2015-ben a világhírű zeneszerző, Bartók Béla két színpadi alkotását állítja színre. Különleges, színháztörténeti jelentőségű előadás A kékszakállú herceg vára, amely a darab 1918-as ősbemutatójának rekonstruált színpadképe alapján kerül színre. A Bartók-est másik darabja, A fából faragott királyfi pedig ezúttal bábjátékként kerül a közönség elé.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


