Örökség
Németországba került Radó Sándor földrajztudós hagyatéka
A német Szövetségi Archívumba került Radó Sándor (1899-1981) földrajztudós, térképész, a második világháború hírszerzőjének hagyatékát.
2015.04.19 00:30MTIA Radó Sándor legjelentősebb műveit, több mint 100 könyvét, a vele foglalkozó nemzetközi szakirodalmat, térképeit, személyes dokumentumait, levelezését, kitüntetéseit, több száz fotóját tartalmazó 25 dobozt az archívum munkatársai szállították el Berlin -Lichterfeldébe. Az archívumnak ebben a részlegében a pártok, tömegszervezetek és a 20. század legjelentősebb, mintegy ezer német politikai személyiségének dokumentumait őrzik. Radó Sándor az első külföldi, akinek a hagyatékát a Bundesarchiv befogadta - tájékoztatta Trom András, a tudós nevelt fia és hagyatékának eddigi gondozója az MTI-t.
A hagyaték része Radó első felesége, Helene Jansen, a Németországi Kommunista Párt alapító tagja életének számos dokumentuma is.
Trom András úgy fogalmazott: jó szívvel adományozta az archívumnak Radó Sándor életének és életművének dokumentumait és megnyugvással tölti el, hogy Európa egyik legjelentősebb nemzeti archívuma méltónak tartotta a Radó-hagyatékot, hogy megőrizze azt az utókornak, és lehetővé tegye kutatását.
"Több mint szimbolikus jelentőségű, hogy a náci Németország felett aratott győzelem 70. évfordulóján éppen a német Nemzeti Archívum tartotta fontosnak, hogy a Harmadik Birodalom ellen küzdő Radó Sándor hagyatékát befogadja. Ez is bizonyítja, hogy Németország szembenézett a múltjával, helyére tette azt és Európa talán leginkább példaadó demokráciája" - fogalmazott Trom András.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 22:45 Járosi Péter: A Mi Hazánk képviselői nem álltak fel a roma holokauszt áldozatainak emlékére - videó
- 18:42 Feljelentést tett Bicskei László a Gondosóra program miatt - azt ígéri, maga a szolgáltatás megmarad
- 16:41 Kapitány István keményen nekiment a Fidesznek: Érdekes, amikor hazugságról és kamuról ön nyilatkozik
- 16:41 Pusztító, 7,4-es földrengés rázta meg Kolumbiát - már több mint kétszáz halottról érkezett jelentés
- 8:53 Súlyos sérülés miatt kényszerül pihenőre a magyar világcsúcstartó szabadtüdős búvár
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


