79 éves volt
Elhunyt Sipos András Balázs Béla-díjas filmrendező
Sipos Andrást a Magyar Filmművészek Szövetsége saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek.
2015.04.14 14:17MTIÉletének 79. évében hétfőn elhunyt Sipos András Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró - közölte az MTI-vel a Magyar Filmművészek Szövetsége kedden.
Sipos András 1936. december 11-én született Budapesten. 1958-tól a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója volt. 1963-tól a Magyar Televízióban előbb asszisztensként, majd rendezőként dolgozott. 1966-ban átszervezés miatt elbocsátották, ezután alkalmi munkákat vállalt, majd 1975-ben a Mafilmnél helyezkedett el asszisztensként.
Tizenkét éven keresztül Jancsó Miklós munkatársa volt, majd 1988-tól újra rendezőként dolgozott. A Duna Televíziónál helyezkedett el, szerkesztő-rendezőként számos műsort, dokumentumfilmet jegyzett. 2000-ben Balázs Béla-díjjal tüntették ki, 2001-től nyugdíjas rendezőként dolgozott tovább.
Sipos András elsősorban dokumentumfilmjeivel vált ismertté, amelyek három fő témakörből merítettek. Több munkájában foglalkozott a Viharsarok lakóinak életével és konfliktusaival. Az 1989-es Statárium című alkotásában három, kulákok elleni koncepciós pert mutatott be az 1950-es évekből. Az 1998-as Hazátlanok, sorakozó! című dokumentumfilmjében pedig a tótkomlósi szlovákok kitelepítésének állított emléket.
Szintén több filmjében foglalkozott a zsidóság múltjával és jelenével. Az 1990-es Viszontlátás a náci Németországba kényszermunkára hurcolt asszonyok sorsát mutatja be, az 1991-es Röppentyűben pedig a vészkorszakot túlélt nagyszülők leszármazottain, unokáin keresztül beszél azokról a tudat mélyén rejtőző apró emlékekről, amelyek még további nemzedékek sorsát határozzák meg. Az 1994-es Alija az egykori szovjet zsidók kivándorlását és letelepedését mutatja be.
Munkáinak harmadik nagyobb csoportja a portréfilmeket öleli fel. Többek között Szabó István filmrendezőről, Finta József építőművészről és Hernádi Gyula Kossuth-díjas íróról-forgatókönyvíróról is készített filmet.
Sipos Andrást a Magyar Filmművészek Szövetsége saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek - olvasható a közleményben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06