Filmek, előadások, programok
Skandináv napot rendeznek az Eröművházban
Filmvetítésekkel, előadásokkal, gyerekprogramokkal, skandináv kvízzel és koncerttel várják idén is az északi kultúra kedvelőit a budapesti Eröművházban szombaton.
2015.03.26 13:30MTIA filmek kedvelőinek délután és az este folyamán dokumentum-, családi-, rövid-, valamint játékfilmmel készülnek a szervezők.
A gyerekek a Csillaghercegnő című norvég családi moziban Sonja, az árva kislány kalandjait nézhetik meg, aki az elveszett Karácsony csillag keresésére indul. A felnőtteknek levetítik a 2014-ben legjobb fikciós rövidfilm Oscar-díjat nyert dán Hélium című mozit, valamint először láthatja a magyar közönség a Nordvest című dán gengszterfilmet is, amely Koppenhága egyik külvárosában játszódik. Ez a március 25-29. között zajló Skandináv Filmfesztiválon is bemutatásra kerül az Örökmozgóban - közölték az MTI-vel a szervezők.
Levetítik továbbá az Izland mozgásban - Egy körutazás története című dokumentumfilmet is, amely Jurkovics Milán, Mótyán Gergő és Nagy Gyula háromhetes izlandi túrájának útibeszámolója. A vetítést követően a film alkotóival Dorogman Hédi, a Skandináv Ház munkatársa beszélget izlandi tapasztalataikról.
A Skandináv mitológia címmel Szöllősi Gábor gyógypedagógus tart előadást a világ teremtéséről, a főbb skandináv istenekről és mitikus lényekről, majd ezt követően a játékos kedvűek próbára tehetik tudásukat a skandináv kvíz című játékban.
A gyerekek a húsvétra készülhetnek a kézműves foglalkozáson északi módra, a kalandvágyókat pedig a Tanulás és munka Skandináviában című előadásra várják, amelyen Dániában, Norvégiában és Svédországban élt magyarok beszámolóit lehet meghallgatni. A napot az Antonia Vai Band akusztikus koncertje zárja.
Az Eröművház előterében egész nap magyar nyelvű skandináv könyveket, valamint ajándéktárgyakat lehet megvásárolni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


