Nemzeti Filmszínház
Elekes Botond az Uránia új ügyvezetője
Az új ügyvezető igazgató március 11-től határozatlan időtartamra kapott megbízást a mozi vezetésére.
2015.03.17 10:58MTI
Elekes Botondot bízta meg az Uránia Nemzeti Filmszínházat üzemeltető Nemzeti Filmszínház NKft. vezetésével a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV Zrt.).
Az új ügyvezető igazgató március 11-től határozatlan időtartamra kapott megbízást a mozi vezetésére - közölte az MTI megkeresésére az MNV Zrt.
Az intézmény igazgatói posztját 2005 februárjától 2015 márciusáig Bakos Edit töltötte be.
Elekes Botond 1962-ben született Marosvásárhelyen, 1985-ben Kolozsváron diplomázott a Babes-Bolyai Tudományegyetem Fizika Kar magyar tagozatának hallgatójaként.
1998 és 2002 között a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumában főosztályvezetőként dolgozott, valamint az Illyés Közalapítvány kurátora is volt. 2002 októberétől minisztériumi főtanácsosként a határon túli magyar hivatásos színházi intézmények, filmes ügyek, illetve néptáncegyüttesek és zenei programok, valamint közművelődési ügyek szakmai referenseként dolgozott.
2010 és 2012 között Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár kabinetfőnöke volt, majd 2014 márciusáig a Miniszterelnökség főtanácsadójaként dolgozott. Idén, március 15. alkalmából Bánffy Miklós-díjban részesült a kultúra érdekében hosszabb időn át végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:29 Trump üdvözli Putyin béketárgyalási javaslatát
- 10:27 Meteorológia: megdőlt a hajnali hidegrekord szombaton
- 8:25 Macron visszautasítja Putyin javaslatát
- 6:11 Az orosz elnök közvetlen tárgyalásokat javasol Kijevnek
- 18:10 Vegyi vészhelyzet Katalóniában: hatalmas klórgázfelhő szabadult el
- 16:45 30 napos tűzszünetet jelentett be Zelenszkij - Putyin nem kért belőle
- 15:00 Trump - Azonnali tűzszünetben állapodott meg India és Pakisztán
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06